Írjon nekünk

Közélet

Lékó Péternek is szerepet szán a Magyar Sakkszövetség elnöke

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Országjárásnak hatodik állomásán Szegedre utazott a Magyar Sakkszövetség elnöke, Szabó László, aki azért dolgozik, hogy a sakk megmaradjon a Nemzeti Alaptantervben (NAT) mint választható tantárgy. Szabó László a Szegeden élő Lékó Péter nemzetközi nagymesterrel, a város díszpolgárával is hosszasan tárgyalt. 

Szegedre látogatott a Magyar Sakkszövetség elnöke. Szabó László találkozott a Csongrád Megyei Sakkszövetség elnökével, Bartos Ferenccel, illetve a Csongrád megyében működő sakkegyesületek, köztük a szegedi Maróczy Géza SE vezetőivel is. A májusban megválasztott elnöke megígérte, hogy minden megyébe ellátogat: országjárásának hatodik állomása volt Szeged Nyíregyháza, Pécs, Debrecen, Miskolc és Békéscsaba után.

“Ez a bemutatkozás része, és azt a célt is szolgálja, hogy megismerkedjek a speciális helyi problémákkal, amelyek a megyei települések sakkéletben jelentkeznek” – nyilatkozta a szegedma.hu megkeresésére Szabó László, aki azt is elmondta, Csongrád megye az erős megyék közé tartozik Magyarország sakktérképén. Ez a sakkozók és megrendezett versenyek számából látható – tette hozzá.

“Pár hónapja a Szegeden élő Lékó Péterrel is beszélgettem, és nagyon számítok az ő részvételére a magyar sakkéletben”

– mondta az elnök.

Szabó László, a Magyar Sakk Szövetség elnöke a sakkoktatás iskolai jelenlétéért dolgozik (forrás: origo.hu)

Magyarországon mintegy 6.500 versenyengedéllyel rendelkező sakkozó van, és további 14 ezren amatőr versenyeken szoktak indulni. A sakk jelen pillanatban a NAT része mint válaszható tananyag. Szabó László már több hónapja is tárgyalt Csépe Valéria kormánybiztossal a NAT átalakításáról, amely jelenleg is zajlik.

“A tárgyalások a héten folytatódnak. Szeretnénk a sakk helyét minimum megőrizni, de inkább megerősíteni a NAT-ban. Jelenleg körülbelül száz oktatási intézményben képezi a NAT részét a sakkoktatás.

A kérdés most az, hogyan tudjuk rávenni az iskolákat, hogy mint választható tantárgyat, a sakkot is építsék be a helyi tantervükbe” – fogalmazott Szabó László, aki jó példaként említette Polgár Judit Sakkpalota programját, amelynek egyik kiemelt referenciaiskolája a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola.

“A Sakkpalota program egy nagyon izgalmas kezdeményezés, de reméljük, más módszereket is találunk, hogy a sakkot erősítsük az iskolai oktatásban” – zárta gondolatait a Magyar Sakkszövetség elnöke.

A Sakkpalota programról
A képességfejlesztő sakk haszna az oktatásban elsősorban abban rejlik, hogy előmozdítja a különböző tantárgyak elsajátítását, vagyis egészében a jövőre készít elő. A modern tudásalapú társadalomban a nap, mint nap ránk ömlő információáradat által kapott ismeretek mind inkább mulandóak. A digitális társadalom olyan mértékű adatfeldolgozást tett szükségessé az emberek számára, amelyben bizonyos képességek, kompetenciák elsajátítása létszükségletté vált. Ezen képességek megléte elengedhetetlen a sikeres tanítási-tanulási folyamatban. Ezzel pedig eljött az idő a stratégiai táblajátékokban rejlő lehetőségek kihasználására. A sakk az egyik valaha volt leghatékonyabb képességfejlesztő eszköz, amelynek segítségével a gyerekeket az óvodáskor végén, iskolás kor elején be lehet vezetni a tudatos ismeretelsajátítás világába. A holnap győztesei azok lesznek, akik képesek az elavult gondolatok elvetésére, és más ismeretekkel való behelyettesítésére. Az ehhez szükséges dialektikus, stratégiai és ok-okozati, szekvenciális gondolkodást fejlődésük korai szakaszában a gyerekek a sakktáblánál öntudatlanul tanulják meg! Nemcsak a matematikában, a logikában és a problémamegoldásban, hanem az olvasás és a szóbeli kifejezés terén is erősödnek, vagyis a sikeres sakkozás a készségek egész füzérének kedvező változását hozza magával. Sakkozás közben a gyerekek egy sor már tárolt információt mozgósítanak és kombinálnak össze, miközben idegrendszerükben a sejtek közti kapcsolatok száma sokszorozódik. Ezeket a kapcsolatokat fogják felhasználni mindenfajta tanulása során! A sakk a maga vizuális szimbólumrendszerével az egész tanulási folyamat kialakulására komoly kihatással van. A Sakkpalota program egy olyan komplex képességfejlesztő módszer, amellyel minden kisgyermeket érdemes megismertetni, különösen az óvoda és az iskola közötti átmenet során, valamint az alsó tagozatos tanulmányai idején. (forrás: sakkpalota.hu)

Tovább olvasom

Közélet

Azt nem tudják, hogyan, csak azt, miben kellene együttműködni

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

Azt még nem tudják, miként megvalósítható az együttműködést, azt már megfogalmazták, hogy milyen ügyekben szeretnének közösen fellépni.

Tovább olvasom

Hírzóna

Idén is megrendezik a Magyarok karácsonyát Ópusztaszeren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

Trianon és a magyar oktatás 1920-45 címmel kiállítás is nyílik.

Tovább olvasom

Hírzóna

A labdarúgó-válogatott történetéről szóló könyvet reklámozták Makón

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ezer focistáról olvashatunk a Meggypiros mezben című kötetben.

Tovább olvasom

Aktuál