Írjon nekünk

Vélemény

Ennyire jól még senki nem mutatta be, hogy mi a baj Botka Lászlóval

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Mint Botka László saját, hivatalos lapja.

Ha szándékosan akarták alaposan megtrollkodni a saját főnöküket, Botka Lászlót, akkor tökéletesen sikerült nekik.

Ennyire hülyére venni Botka Lászlót ugyanis még senkinek nem sikerült, mint a saját, közpénzből fizetett emberének, ráadásul a saját, hivatalos lapjában.

Botka embere ugyanis képes volt egyetlen cikkel megmutatni, mi a külöbség saját főnöke, vagyis Botka László és Nemesi Pál között, egyben azt is ábrázolta és alátámasztotta, amiről Szeged független polgármesterjelöltje folyamatosan beszél. Nevezetesen, hogy Botka Lászlónak és barátainak nem politikai sárdobálással, fröcsögéssel és gyűlölködéssel kellene az időt tötenie, hanem a város fejlődésével és fejlesztésével;

nem ellentéteket kellene gerjeszteniük az ország kormányával szemben, hanem megegyezni a város érdekében.

Erre sikerült csattanós választ adni Botka László szegediek pénzén elő beosztottjának, aki tökéletesen bemutatta: mit is gondolnak ők erről az együttműködésről és megegyezésről. Ezt:

Ugyanis

attól még senki nem lesz “fidesz bérenc”, vagy “fidessssszzzesssssss”, hogy európai ember módjára képes valakivel leülni, tárgyalni és megegyezni. Ezt kellett volna tennie Botka Lászlónak is! De nem ezt tette, és most sem ezt teszi,

hanem a saját lapjában, a szegediek pénzén fizetett emberein keresztül uszít a kormány és Orbán Viktor ellen.

Miközben Botka László hivatalos lapjában megy a fröcsögés, gúnyolódás és sárdobálás,

aközben Nemesi Pál arról beszélt, hogy hidat kellene építeni a többi magyar várostól egyre csak leszakadó, és távolodó Szeged és a régió, a szomszédos városok és kormány között. Mert ezzel hatékonyan és gyorsan lehete támogatni a várost és minden szegedit.

Hát ez a különbség!

Kérdés, hogy

erre a fajta köpködésre, uszításra és gyűlöletre vágynak-e még öt évig a szegediek, vagy inkább azt az utat választják most ősszel, hogy Szeged erős partnerekkel az oldalán leelőzze Debrecent, Győrt, Székesfehérvárt vagy akár Kecskemétet.

Már csak pár hét, és kiderül, mi a fontosabb!

Tovább olvasom

Politika

Örülhet a szegedi jobboldal, pedig Botka László nyerte a választást

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Mert a neheze már megvan és most jött el az ő idejük. El is mondjuk, hogy miért.

Tovább olvasom

Vélemény

Lábbal tiporták Botka emberei a szólás- és véleményszabadságot szombaton

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Szerző:

Botkáék szerint ilyen a szabadság városa.

Tovább olvasom

Vélemény

Öt ok, amiért szerintünk nem jó vezető Botka László!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nem volt könnyű, de megpróbáltuk 5 pontba sűríteni, szerintünk miért nem jó vezetője Szegednek Botka László.

Tovább olvasom

Aktuál