Írjon nekünk

Közélet

14 ejtőernyőst mentett meg a haláltól a hős szegedi pilóta

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

A szegedi származású, de Németországban dolgozó F. Ottó a zuhanás perceiben sem magára gondolt, hanem arra, hogy ne kaszálja el ernyős társait, és ne csapja telibe gépével a repülőbázis épületét. A manőver sikerült, de ő belehalt.

A család, a barátok és a repülőstársadalom is egy emberként gyászolja F. Ot­tót. A 31 éves repülővezető-oktató szerdán csapódott a földbe a gépével Németországban, Berlintől mintegy 70 kilométerre. A férfi ejtőernyősöket szállított, a gépen pedig valami hiba történhetett. Bár az ejtőernyősök épségben kijutottak a repülôbôl, Ottó már tehetetlenül zuhant vele az ugróbázis melletti mezőre. Manőverének köszönhetően azonban tizennégy ember ma is élhet. A helyi rendőrség gőzerővel nyomoz, hogy kiderüljön, pontosan miért kellett lezuhannia Ottó gépének – írja a borsonline.hu.

ttó aznap egy Cessna 208-as géppel szállt fel, az ejtőernyősöket egy közeli ugróbázisról vitte, ugyanis ejtőernyős-ugrató pilótaként is ténykedett. A géppel minden rendben volt, ám valami gikszer mégis történhetett. A német Abendblatt című lap szerint a repülő a bázis mellé csapódott be a mezőre, az ejtőernyősök pedig még időben elhagyták a gépet.

– Biztosak vagyunk benne, hogy az utolsó pillanatig az ernyősök életét védte. Nem kizárt, hogy a baleset előtt már tudta, zuhanni fog, és próbálta a repülőbázistól messzebb, olyan területre manőverezni a Cessnát, ahol nincsenek emberek – nyilatkozták a Borsnak Ottó kinti kollégái, akik tette miatt egyértelműen hősként tekintenek a férfira.

A gép Berlintől 70 kilométerre zuhant le, az ejtőernyősbázis mellé. Kollégái szerint Ottó szándékosan így repült (kép forrása: nordkurier)

– Gyanakszunk arra, hogy valami műszaki hiba történhetett. Biztosak vagyunk benne, úgy próbált manőverezni, hogy olyan helyen tegye le a gépet, ahol senki életét nem veszélyezteti. Ő ilyen volt mindig – nyilatkozták a magyar pilótáról.

Bár az ernyősök életben maradtak, a német lap hiába kereste fel a bázisukat, nem akartak nyilatkozni a történtek részleteiről. A rendőrség biztosan kihallgatja az ernyősöket és a bázis üzemeltetőjét is a baleset miatt.

A szegedi férfi hosszú évek óta dolgozott profi repülőgép-vezetőként és oktatóként. Ejtőernyős-ugrató pilótaként is ténykedett, utolsó repülésekor is éppen ezt tette.

– Kiskora óta a vérében volt a repülés. Tíz éve vezetett gépeket, hat éve hivatásos pilóta volt. Már a Nyíregyházi Főiskolán is ilyen irányba tanult, azután is folyamatosan képezte magát – mesélte a Borsnak Ottó egyik barátja. – Számára a repülés nem munka, hanem életforma volt, hibátlanul vezetett, nagyon precíz volt, soha nem hibázott. Ezért is érthetetlen, hogyan történhetett ez meg, most is csak ülünk és meredünk magunk elé – mondta a Borsnak szomorúan a férfi. Még ők is csak találgatják, mi történhetett, hiszen a baleset előtt nem sokkal még mosolygós képet osztott meg magáról a fellegekből Ottó az egyik közösségi oldalon. Ottó családja azóta is sokkos állapotban van, édesanyja és barátai azonnal Berlinbe utaztak. – Csak azt tudjuk, hogy azok az ernyősök még épségben földet értek, a mi Ottónk pedig már nem. Ez az egész egy téboly, próbáljuk felfogni a felfoghatatlant – mondta a Borsnak Ottó egyik rokona.

A teljes cikk ITT olvasható el.

Tovább olvasom

Közlekedés

Csongrádi iskolások vetélkedtek rendőri irányítás alatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kerékpáros ügyességi versenyt szerveztek egy bokrosi iskolában.

Tovább olvasom

Hírzóna

Három héten belül kell eltávolítani a kampányplakátokat a közterületekről

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

November 12-én 16 óráig kell megtennie annak, aki elhelyezte vagy akinek az érdekében elhelyezték.

Tovább olvasom

Egyetem

Amerikai diplomata vallott Szegeden a rendszerváltással kapcsolatos élményeiről

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

Donald Kursch jelentős szerepet vállalt George Bush elnök 1989-es budapesti látogatásának megszervezésében.

Tovább olvasom

Aktuál