Kultúra

Ismét sikeres volt a mártélyi alkotótábor

Ismét sikeres volt a mártélyi alkotótábor

2019. augusztus 6., kedd
Ismét sikeres volt a mártélyi alkotótábor

A kedd esti zárókiállítással ér véget az idei Mártélyi Képzőművészeti Alkotótábor. A holtág partján a terveknek megfelelően a közel két hét alatt mintegy száz alkotó töltött hosszabb rövidebb időt alkotással. Hétfőn este válogatták ki az ott született képek közül a legjobbakat, amelyek 2020 első heteiben a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában látható beszámoló kiállításon idézik majd meg a mártélyi nyár hangulatát.

A képek válogatását végző zsűriben szerepet vállalt ifjabb Holler László festőművész, egyetemi adjunktus, Mucsi Zoltán festőművész, a tábor vezetője, Szabó Tamás Munkácsy-díjas szobrászművész, az MMA tagja mellett Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze. A válogatás során szem előtt tartották, hogy olyan művek kerüljenek a jövő évi kiállításba, amelyek egymást erősítik majd a kiállítótérben – mondta el Képiró Ágnes, hozzáfűzve, hogy céljuk volt, hogy minél jobban be tudják mutatni a mártélyi természeti környezet, a falu és a holtág hangulatát is. A képek alkotói között vannak képzett rajztanárok és művészek is, de akadnak amatőr festők is, akik korrigáló tanárok irányításával törekszenek évről évre színvonalasabb alkotásokat készíteni. A táborban a tizenévesektől az egyetemistákon át a felnőttekig minden korosztály képviseltette magát, s Mucsi Zoltán táborvezető örömét fejezte ki, hogy a hagyományos tájábrázolás mellett a legmodernebb festészeti felfogások is megjelentek az alkotásokon. A tábor festőit segíti a gyönyörű táj, a tanyák, a faluban a táborozókkal nagyon barátságos helyiek, s itt a levegőt is harapni lehet, miközben a fények és árnyékok csak úgy csattognak – állapította meg Mucsi Zoltán. A táborban készült alkotások egy része látható lesz a kedden délután öt órakor a mártélyi Faluházban megnyíló kiállításon, azonban a télen, a vásárhelyi kiállítóteremben a zsűri által kiválasztott anyag kerül majd kiállításra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.