Írjon nekünk

Közélet

Harrach Péter Szegeden: Ezer éve változatlan a magyar emberek törekvése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Ezer éve változatlan a magyar állam, a magyar emberek törekvése, hogy Magyarország a függetlenségét érzékenyen védő európai, magyar és keresztény állam legyen – jelentette ki a KDNP parlamenti frakcióvezetője, alelnöke kedden Szegeden.

Harrach Péter a Tisza-parti hagyományos, a Szeged-Tápé városrészben tizennegyedik alkalommal megrendezett Szent István-napi ünnepségen hangsúlyozta: Magyarország első királyának személyiségében összhangban volt a kor királyi eszményének követelménye, a kemény határozottság és az emberség.

A magyarság keresztény európai államát Szent István elkötelezettségének, céltudatosságának és erejének köszönheti – tette hozzá.

Harrach Péter az alaptörvény első mondatát idézve – amely szerint “büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette”- azt mondta: az “alaptörvény által megtestesített szövetség egy a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között fennálló szövetség”.

Közölte, Szent István Imre herceghez írt intelmei – “a szeretet gyakorlása vezet a legfőbb boldogsághoz, légy irgalmas minden erőszakot szenvedővel, légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz is, kik nem férnek a hatalomhoz” – bizonyítják, hogy fiát is olyan uralkodóvá akarta tenni, mint amilyen ő maga volt.

Kiemelte: Szent István egyénisége és műve – egy igazi, európai és keresztény állam – ma is követendő példa, mint ahogy az állam függetlenségének védelme is. A magyarok első királya ugyanis megvédte Magyarország önállóságát és függetlenségét “kelet és nyugat uraitól”, és ezt az utat járta a magyar nép ezer éven keresztül, akárcsak most is – fogalmazott.

Harrach Péter ünnepi beszéde végén bejelentette, hogy a Fidesz mellett a KDNP is támogatja Szegeden Nemesi Pál független polgármesterjelölt, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöki posztját is betöltő vállalkozó indulását az október 13-ai önkormányzati választáson.

(MTI)

 

Tovább olvasom

Közélet

Nem tetszik Botkáéknak, hogy a kormány mással intézné a szegedi, zöld közösségi közlekedést

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A város alpolgármestere nyilvánosan méltatlankodott ezen, pedig a város tömegközeledése elsőként az országban teljes egészében zöld és környezetbarát lehetne. Az ügyről EBBEN a cikkben írtunk részletesen. A lényeg az, hogy kibővíti a magyar kormány azt a támogatási összeget, amelyet arra szánnak, hogy a város közösségi közlekedése 100%-ban környezetbarát lehessen – elsőként Magyarországon. Ennek az az […]

Tovább olvasom

Hírzóna

Közzétette a Kormányinfó Plusz első videóját a kormányszóvivő

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szentkirályi Alexandra a fiatalokat érintően több kérdésre is válaszolt.

Tovább olvasom

Hírzóna

A baloldali többség felfüggesztette egy fideszes képviselő mandátumát Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Cseri Tamás bírósághoz fordul az ügyben.

Tovább olvasom

Aktuál