Írjon nekünk

Illegális bevándorlás

Eddig 400 milliárd forintot költött a kormány határvédelemre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Az első fél évben jelentősen csökkentek a határvédelmi kiadások, derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság közléséből. A migrációs válság 2015-ös kitörése óta viszont több mint 400 milliárd forintot fordított a kormány erre a célra. Érdemes hozzátenni: nem eredménytelenül, hiszen a megerősített határ a tapasztalatok szerint komoly visszatartó erővel bír, az illegális migránsok tömegei a felállítást követően és az állandó védelem miatt más útvonalakat kerestek az Európai Unióba – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Az ország biztonságához elengedhetetlen határvédelmi, határrendészeti feladatokra összesen mintegy 408 milliárd forintot költött el a rendőrség 2015 és 2019 júniusa között – tudta meg a Magyar Nemzet az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK). Habár ez a válaszból nem derül ki, de az összeg valószínűleg tartalmazza az ideiglenes határvédelmi kerítés megépítésének költségeit is.

A határok biztosítása már 1999 óta, Magyarország NATO-tagságának kezdete óta kiemelt feladat, hazánk EU-csatlakozása pedig még inkább indokolttá tette, hogy a 90-es évekbeli szintnél komolyabb legyen az ország határvédelmi képessége.

A rendőrség által közölt számokból az derült ki, hogy a határvédelem költségei az idei első fél évben jelentősen csökkentek a korábbiakhoz képest: mintegy 11,3 milliárd forintot kapott az ORFK a tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások fedezésére.

A hatóság tájékoztatása szerint rendészettechnikai eszközök beszerzésére 289 millió forint, a területi szervek migrációval kapcsolatos felhalmozási kiadásaira 237,9 millió forint, a migrációs feladatok ellátásával kapcsolatosan felmerülő költségekre 7 milliárd forint, valamint a 3000 fős létszámfejlesztésre 3,77 milliárd forint jutott. Az összes költség ennél több, mintegy 40 milliárd forint, ám ez jóval kevesebb, mint 2018 első fél évében, amikor nagyjából ennek a duplájára rúgtak a kiadások.

További részletek ITT olvashatók.

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

Szijjártó: Ismét le akarják nyomni az európai országok torkán a kötelező kvótát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Európában ismét egy olyan időszak következik, amikor növelni akarják a nyomást a bevándorlásellenes kormányokon, és újra megpróbálják az európai országok torkán lenyomni a kötelező kvótát – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

Kaput nyithat az ellenzéki vezetés a bevándorlóknak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Új, települési szintű migránselosztási rendszer bevezetéséért dolgoznak.

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

Algériai(!) migránst fogtak Kiszombornál

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Legalábbis annak vallotta magát.

Tovább olvasom

Aktuál