Írjon nekünk

Hírzóna

Csongrádban van a legtöbb véradó az országban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Csongrád megyében a lakosság hét százaléka ad vért évente, ez országos szinten a legjobb eredmény, sőt, még Európában is jónak számít. A 25-45 év közöttieket a legnehezebb megszólítani, erre a közösségi média felületein keresztül próbálkozik a Magyar Vöröskereszt – olvasható a Délmagyar cikkében.

A lapnak nyilatkozó Sasvári Krisztina, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója szerint  Csongrád az ország legjobb vér­­adó megyéje.

Magyarországon általában 450 ezer véradással számolnak éves szinten, Csongrád me­­­gyé­ben 27 ezren adnak vért.

– 2010 óta az egyik legjobb megye Csongrád, hasonlóan ma­­gas még a véradó kedv Győr-­Moson-Sopron megyében. Szá­­zalékos arányban mérjük azt, hogy hány embert tudunk megszólítani. Csongrádban a lakosság hét százalékát érjük el, ez egy nagyon szép eredmény, és nagyon büszkék is vagyunk az itteni véradókra, ugyanis ez még Európában is nagyon magas szám – részletezte Sasvári Krisztina.

További részletek ITT olvashatók.

(Kiemelt kép: Kuklis István)

Tovább olvasom

Közlekedés

Megújul az állami autóbuszpark, Csongrádban is új járművekkel utazhatunk

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hamarosan 240 darab Credobus Econell 12 típusú és 112 darab Credobus Inovell 12 típusú busz kezdi meg szolgálatát.

Tovább olvasom

Hírzóna

Rendszeresen bántalmazta élettársát és anyósát egy szegedi férfi

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Verte és késsel fenyegette őket.

Tovább olvasom

Egyetem

A jövő technológiáit mutatják be Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szeged minden évben egy napra a jövő technológiáinak kelet-európai fővárosa lesz: az IT világcégek magyarországi részlegei november 21-én, csütörtökön mutatják be leginnovatívabb, legfuturisztikusabb termékeiket, megoldásaikat.

Tovább olvasom

Aktuál