Közélet

Egy hete feltúrták a Széchenyi teret, nem haladnak a munkálatok

Egy hete feltúrták a Széchenyi teret, nem haladnak a munkálatok

2019. július 1., hétfő
Egy hete feltúrták a Széchenyi teret, nem haladnak a munkálatok

Reggelente nagy a fennakadás.

Egyik olvasónk arról tájékoztatta lapunkat, hogy múlt hét elején feltúrták a Széchenyi téri buszmegálló előtti útszakaszt a Szegedi Vízmű munkatársai. A probléma ezzel csak az, hogy még nem végeztek a munkálatokkal, így reggelente nagy torlódás alakul ki a központi téren. –Eleinte nem kerítettem túl nagy feneket neki, de lassan már eltelt egy hét és szinte alig haladtak a munkálatokkal – panaszolta egyik olvasónk. Hozzátette, a munkálatok komoly fennakadást okoznak reggelente, ezért lenne fontos minél előbb végezni velük.

Update: a héten befejeződnek a munkálatok

A Szegedi Vízmű tájékoztatása szerint a gerincvezetéken jelentkező meghibásodás miatt ivóvízhálózati javítási munkálatokat végeznek a társaság munkatársai a Széchenyi téren a Kiss Menyhért és Nagy Jenő utcák találkozásánál. A levelükben kitértek arra is, hogy amunkálatok átmenetileg akadályozhatják az ivóvízellátást. Kiemelték, várhatóan a héten befejeződnek a munkálatok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.