Beruházásösztönző hozzáállást hiányol Szijjártó Péter Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Budapest, 2017. február 2. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart, miután megbeszélést folytatott Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2017. február 2-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint soha nem volt olyan jó Szerbia és Magyarország kapcsolata, mint jelenleg. A miniszter úgy véli, Szegednek minden adottsága megvan ahhoz, hogy a nagyvállalatok munkahelyteremtő beruházásokat hozzanak a térségbe. A delmagyar.hu interjúja.

A szerb kulturális központot ad­­ták át Mórahalmon. Néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy a magyar kormány bármelyik minisztere a szerb kormány miniszterével közösen hasonló intézményt adjon át. Minek köszönhető ez a jószomszédi viszony?

A két ország kapcsolatait hosszú időn keresztül az ellen­sé­geskedés jellemezte, amelynek alapvetően történelmi okai vannak. A fordulatot a két or­­szág kapcsolatában az hozta meg, hogy mindkét ország olyan vezetőket választott, akik belátták, hogy sokkal eredményesebbek tudunk lenni, ha tiszteljük egymást és együtt tudunk működni. Jobb ez nemcsak a két országnak, hanem a vajdasági magyaroknak és a Magyarország területén élő szerb közösség tagjainak is. A kölcsönös bizalomépítést főként gazdasági, infrastrukturális és energetikai beruházásokkal értük el, valamint a szerbek felismerték, hogy Magyarország sokat tehet az eu­­rópai integrációjuk felgyorsításáért. A Kárpát-medence területén a legtöbb jogot a magyar nemzeti közösség számára Szerbiában biztosítják.

Milyen intézkedések hiányoznak ahhoz, hogy akár Szerbiából, akár más országból több befektető ér­kezzen Szegedre, a térségbe és akár Mórahalomra? Mit kellene tennie a kormánynak és mit kellene tenniük az önkormányzatoknak?

Amikor nagy, nemzetközi vál­­lalatok beruháznak, négy dol­got vesznek figyelembe. El­­sőként az adórendszert: le­­gyenek alacsonyak az adók és legyen stabil, kiszámítha­­tó a gazdasági környezet. Eb­­ben a tekintetben Magyarország Európa-bajnok, hiszen a legalacsonyabb adókulcsok ná­­lunk vannak. A második szempont az infrastruktúra, e tekintetben ez a térség nem panaszkodhat. Harmadik a szakképzett munkaerő, Szeged ebből a szempontból is vonzó a befektetők számára. A negyedik fontos szempont a helyi önkormányzatok beruházásösztönző hozzáállása, aminek Szeged hosszabb ideje hí­­ján van. Szeretném, ha a vá­­rosvezetés nyitottabb lenne az együttműködésre, hiszen Szegednek minden adottsága megvan ahhoz, hogy nagyvállalatok munkahelyteremtő beruházásokat hozzanak ide.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

Előző sztori

Öntudatlanul fetrengett egy hajléktalan a Bartók téren

Következő sztori

Jelzőlámpa irányítja a forgalmat a Mátyás téren