Közélet

Film készült a szeri monostor történetéről

Film készült a szeri monostor történetéről

2019. június 4., kedd
Film készült a szeri monostor történetéről

Háromdimenziós animációs film készült a szeri monostor történetéről, az alkotást pünkösd vasárnapján láthatják először az érdeklődők az Ópusztaszeri Nemzeti Történet Emlékparkban.

Kiss Róbert igazgatóhelyettes a film keddi sajtóbemutatóján elmondta, hogy négy éve nyílt meg az intézmény látogatóközpontja, ahol a vetítőteremben eddig két 3D-technikával készült filmet láthatott a közönség, melyek Magyarország, illetve Budavár történetét mutatták be. Az intézmény vezetése törekszik arra, hogy az Ópusztaszeren látható Feszty-körkép és a skanzen mellett a vendégek elé tárja az egykor itt álló monostor történetét is. Ezt segíti a 2017-ben nyílt szeri gyógynövényház és kert, mely az egykor itt élő bencés szerzetesek munkásságával ismerteti meg a látogatókat - tette hozzá a szakember. A többéves munkával elkészült film hiánypótló alkotás, hiszen kevés olyan ismeretterjesztő mű van, amely egy szakrális épület ezeréves történetét mutatja be fotórealisztikus háromdimenziós technikával - emelte ki a szakember.

Turda Gábor múzeumi csoportvezető elmondta, hogy a mai Ópusztaszer területén az első templomot Szent István korában emelték, a bencések pedig a 12. században kezdték építeni itt monostorukat, amely több átalakításon is átesett.

Az épületkomplexum régészeti feltárása 1970-ben kezdődött el. A tudományos munkának köszönhetően részletes adatok vannak az építés különböző fázisairól, és a látogatók az emlékparkban megtekinthetik a monostor romjait. Képi ábrázolások nem maradtak fent az egykori épületekről, ezért a film készítése során korabeli párhuzamokat kerestek a hiteles megjelenítés érdekében - fűzte hozzá a szakember. A film a magyar mellett hét idegen nyelven készült el, és audio guide segítségével párhuzamosan öt nyelven hallgatható, így vegyes csoportokat is tud fogadni az emlékpark 72 fős moziterme.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.