Írjon nekünk

Hírzóna

Tíznapos fesztivállal köszöntik Szeged napját

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Tíznapos fesztivállal köszöntik Szeged napját, annak évfordulóját, hogy a település háromszáz éve kapta vissza a szabad királyi város rangot.

Németh István, a szervező Szegedi Városkép és Kft. vezetője a rendezvénysorozatot bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a jubileumot minden eddiginél változatosabb fesztivállal, mintegy 250 programmal köszöntik.

Immár 25. alkalommal szervezik meg a Szegedi Borfesztivált, amely a néhány kiállítóval induló rendezvényből az ország legnagyobb gasztro-kulturális eseményévé vált. A 300 ezer látogató a Kárpát-medence minden régiójából érkező 160 pincészet nemes nedűiből kóstolhat. A fesztivál vendégeit három színpadon szórakoztatják – a hasonló magyarországi rendezvények közül egyedüliként – kizárólag élőzenei produkciók.

A fesztivál második hétvégéjén indul a Dóm téri kavalkád, többek között a Quimby, a Best of Geszti, illetve a Honeybeast és az idén százéves Szegedi Szimfonikus Zenekar közös koncertjével. A sportprogramok sem hiányozhatnak a kínálatból: a Tiszán sárkányhajó-viadalt rendeznek és futófesztivált, valamint favágóversenyt is szerveznek Szegeden.

Május 21-én kezdődnek a Nemzetiségi Napok, melyen a Szegeden élő nemzetiségek nyújtanak ízelítőt kultúrájukból.

Május 25-én indul a 20. Szegedi Hídivásár, a vidék legnagyobb kézműves seregszemléje, melyen több mint kétszáz visszatérő és új árus kínálja míves portékáját, mutatja be szakmája fogásait látványműhelyeiben a lezárt Belvárosi hídon. A megújult Újszegedi Ligetben ekkor gyereknapi rendezvények várják a családokat.

Szeged napját azért május 21-én ünneplik, mert a település 1719-ben a Bécs melletti Laxenburgban “a királyi jóakarat és kegyelem kitetsző tanúsága- és jutalmaként” ekkor nyerte el a szabad királyi város rangot, de nem először: a címet első alkalommal a tatárjárás után, 1247-ben IV. Béla adományozta a városnak.

(MTI)

 

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Szegedi zenészek és fotósok pályázhatnak alkotói rezidenciára a MASZK Egyesületnél

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Péntekig lehet jelentkezni.

Tovább olvasom

Egyetem

Új kutatási programok indulnak az egyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A tématerületi kiválósági program támogatásával.

Tovább olvasom

Hírzóna

Több pénz jut az egészségügyre, az oktatásra és nyugdíjra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A 2020-as költségvetés több mint kétszer akkora összeget tartalmaz bér jellegű kiadásokra az egészségügyben, mint a 2010-es,

Tovább olvasom

Aktuál