Írjon nekünk

Közélet

Fehér oroszlánkölyök született a Szegedi Vadasparkban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Május 15-én megszületett Nadja és Timba, a fehér oroszlánpár második kölyke. A nőstény kis oroszlán a Szonja nevet kapta – közölte a Szegedi Vadaspark.

Az anyaállat már napok óta a ház biztonságában várta az utódjának világra jöttét, és most is ott neveli a kicsit. Az élesebb szemű látogatók akár meg is láthatják a kb. 1,5 kilogramm súllyal született oroszlánkölyköt.

Ez a színezet nem faji, alfaji bélyeg, és nem is albinizmus, hanem Dél-Afrikában, Timbavati térségében a természetben is előforduló színváltozat. Igaz, miután kedvelt vadászcélpont volt a felfedezése után, az 1990-es évek végére már nem is tudtak vadon élő egyedeiről.

A Global White Lion Protection Trust által közölt legfrissebb, 2018-as adatok szerint csak 11 fehér oroszlán él jelenleg természetes körülmények között, míg állatkertekben és tenyészfarmokon közel 300 egyede él. Az előbbiekben génmegőrzés a cél, hogy megőrizzék ezt a természetben is előforduló génváltozatot, amelynek eltűnéséért egyértelműen az ember lenne a felelős.

Kommentek

Tovább olvasom

Közélet

Erre készülni kell – idén is pezseg a nyárban Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Várhatóan forró nyár elé néz Szeged, habár ezt a meteorológusok sem tudják előre kijelenteni.

Tovább olvasom

Közélet

Megkezdődött a Maty-éri víztározó feltöltésének előkészítése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Június 24-én a reggeli órákban megkezdődik a Maty-éri víztározó Tisza-vízzel történő feltöltése.

Tovább olvasom

Közélet

Uniós pénzből, komoly csúszással újult meg Odessza városrész

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az önkormányzat sokadik, elfuserált felújítását adja el sikersztoriként. Ez is ilyen.

Tovább olvasom

Aktuál