Politika

EP-választás: 2004 óta mindig a Fidesz tarolt Szegeden

EP-választás: 2004 óta mindig a Fidesz tarolt Szegeden

2019. május 26., vasárnap
EP-választás: 2004 óta mindig a Fidesz tarolt Szegeden

Magyarországon 2004 óta ötévenként tartanak európai parlamenti választást. Szegeden eddig minden alkalommal a legtöbb szavazatot a Fidesz, illetve a Fidesz-KDNP listája kapta.

A valasztas.hu adatai alapján 2004-ben a szavazásra jogosultak közül Szegeden 53.324-en adták le szavazatukat, ami több mint három százalékkal meghaladta az országos részvételi arányt (38,50 %). A Fidesz listája 21.859 voksot (40,99 százalékot) kapott, míg az MSZP-re 21.098-an (39,57 százalék) szavaztak. 2009-ben már a Fidesz a KDNP-vel közösen állított listát, amelyre Szegeden 24.021-en (52,01 százalék) szavaztak, az MSZP-jére mindösszesen 10 777-en (23,33 százalék) voksoltak. Ebben az évben a részvétel 35,5 százalék volt a csongrádi megyeszékhelyen, ami elmaradt picivel az országostól, ami 36,29 százalék volt. 2014-ben sem változott meg a tendencia Szegeden: 16.687-en (40.93 százalék) adták le voksukat a Fidesz-KDNP-re, míg az MSZP 9.755-öt (23.93 százalék) kapott. A részvételi arány kilenc százalékkal elmaradt az országostól (38,5 százalék), a csongrádi megyeszékhelyen összesen 40.928-an járultak az urnákhoz, ami 30,56 százalékos részvételi eredménynek felelt meg. Összességében kijelenthető, hogy a három választáson a Fidesz, illetve a Fidesz-KDNP listája összesen 62.567 voksot ért el, míg az MSZP 2004-től összesen 41.630 szavazatot tudott gyűjteni. A mai választáson Szegeden a részvétel

a 13 órás adatok alapján

meghaladja az országost. A szavazásra jogosult 131.450 fő közül 32.903-an járultak az urnákhoz, ami 25,03 százalékos részvételt jelent.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.