Írjon nekünk

Közélet

Veszélyes és nehézkes a Belvárosi hídnál bringázni, de évek óta nem történik semmi

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Évek óta terítéken, hogy valamit kezdeni kéne a belváros forgalmas csomópontjával és többször is ígéretet tett az önkormányzat arra, hogy átalakítják a közlekedést, de egyelőre nem történt semmi. A helyzet nehéz, mert az egyik legkevesebb módosításra alkalmas pontja ez.

A város egyik legforgalmasabb csomópontjának újratervezése már évek óta beszédtéma. A Délmagyar 2016-ban cikkezett arról, hogy az önkormányzat már tett intézkedéseket a tervezés előkészítésére. Ennek részeként forgalomszámlálást is tartottak, és ugyan a tervek előkészítését 2017-re ígérték, azóta pedig nem történt semmi.

“Örülnék, ha valami megoldás lenne, mert biciklivel és autóval se szeretek a Stefánia és Palánk találkozásánál közlekedni. Néha annyira véletlenszerűen alakul a közlekedés ezen a helyen, mintha valamilyen nagyon balkáni állam útjain lennénk. Türelemből és higgadtságból, de éberségből sem lehet elég a városnak ezen a pontján” – véli Szenti Miklós. “Valamit ezzel kezdeni kéne, mert évek óta ez a helyzet. Abban nem vagyok meggyőződve, hogy túlzottan veszélyes lenne, tekintve hogy a rutinos szegediek azért szerintem már odafigyelnek ezen a helyen, de az biztos, hogy elég kényelmetlen itt közlekedni” – fejtette ki.

Sokan arra panaszkodnak, hogy az Oskola utcához közeli gyalogosátkelőknél teljesen kiszámíthatatlan, hogy a kerékpárosok vagy akár a gyalogosok mikor térnek az úttestre.

“Volt már rá példa, hogy bukósisak nélkül száguldott le a lejtőről a biciklis, mikor épp a Roosevelt térről mentem ki autóval. Se bringást, se autót nem nézve hajtott előre, nagyon közel volt a kocsimhoz. Szerintem ez egyáltalán nem normális, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy mennyien közlekednek itt naponta” – panaszkodott Szilvia.

“Biztosan körültekintőbben kellene közlekednie a bicikliseknek is, de sokan azért kerékpároznak, mert nincs jogosítványuk. Ezért sokaknak fogalmuk sincs a KRESZ-ről, vagy arról, hogy hogyan kellene biciklivel közlekedni úgy, hogy a kerékpárost se üssék el, de az autós se kapjon agyvérzést és mindenki jól járjon” – véli drótszamáron közlekedő társairól István. “Sokan csak tekernek a vakvilágba, áthajtanak a zebrán bármilyen körültekintés nélkül. De úgy gondolom, hogy csökkenthető lenne a kockázat, ha kicsit átalakítanák a forgalmat. Szerintem nem a legjobb ötlet, hogy ekkora területen egy ennyire forgalmas csomóponton több kereszteződésben közlekednek egymás mellett a kerékpárosok és az autósok” – mondta a bringás.

Balhé

Újabb szegedi vezető bírót vádol elfogultsággal a PS

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ez a közismert bíró ítélte el a Fidelitast is az elhíresült börtönválogatottas plakát miatt. Nem sokkal később jogerős, elmarasztaló ítélet született a városvezetőkkel szemben. A férfi ex-felesége önkormányzati cégeknek dolgozik, a bíró mégis csak egy esetben jelentett összeférhetetlenséget, a többiben, ahol önkormányzati cégek vettek részt, nem – állítja a lap. Ez már a sokadik szegedi […]

Tovább olvasom

Közélet

Surján László mond beszédet Szegeden, a kommunizmus áldozatainak emléknapján

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ismét közös szervezésű programmal emlékezik a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából a Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára.

Tovább olvasom

Közélet

Püspökké szentelték, és az erdélyi római katolikus főegyházmegye élére állították Kovács Gergelyt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szentelésen mintegy félszáz püspök vett részt a Szent Mihály székesegyházban, a templom előtti teret pedig a hívek ezrei töltötték meg.

Tovább olvasom

Aktuál