Sport

Végsőkig küzd a Szedeák – szerdán az Alba Fehérvár ellen szépítenének

Végsőkig küzd a Szedeák – szerdán az Alba Fehérvár ellen szépítenének

2019. április 16., kedd
Végsőkig küzd a Szedeák – szerdán az Alba Fehérvár ellen szépítenének

Az Alba Fehérvárat fogadja szerdán a Naturtex-SZTE-Szedeák a férfi kosárlabda NB I. A csoportjában. Juhos Levente elárulta, nehéz mérkőzés előtt állnak, de amíg van esélyük elkerülni a playoutot, addig küzdenek.

Vereséggel kezdte a rájátszást a szegedi együttes: a Kaposvári KK otthonában 86–69-re kaptak ki. Megnehezítette a Szedeák dolgát, hogy a kaposváriak már az első negyedben tetemes előnyre tettek szert, a meccs végéig pedig nem tudták ledolgozni az elején felhalmozott 16 pontos hátrányt. Andjelko Mandics, a Szedeák mestere a mérkőzés utáni nyilatkozatában ezt szóvá is tette, hiszen az utóbbi három mérkőzésen szinten elengedték első félidőben ellenfelüket a szegediek. "Utána jobban játszottunk ugyan, de húsz pont hátrányról nagyon nehéz dolog visszajönni. Nem tudunk stabil teljesítményt nyújtani, ez a legnagyobb problémánk. A következő egy hónapban a kiesés elleni párharcra készülünk és ezen kell javítanunk" – nyilatkozta a hunbasket.hu-nak.

Juhos szerint jó felkészülés lehet az Alba elleni meccs az esetleges playoutra. Fotó: Kovács Ferenc

A Kaposvár elleni találkozón különbségnek számított a két gárda között a festékből elengedett dobások hatékonysága, ugyanis a hazaiak 35-ből 24-et értékesítettek, a Szedeáknál ugyanebből a távból 31 kísérletből csak 14-et váltottak pontokra. Különösen Krapic 1/7-es mérlege tűnt ki a statisztikából. Összességében 18 százalékkal gyengébben teljesített mezőnyből a Szedeák. "Nagyon nehéz a felkészülés az Alba elleni meccsre, mert mindannyian arra gondolunk, hogy nagy valószínűséggel playoutot játszunk. Viszont még van némi esélyünk, így addig küzdünk, ameddig tudunk. Az biztos, hogy ezek a mérkőzések felhasználhatók arra, hogy felkészüljünk az esetleges playoutra" – árulta el Juhos Levente, a Szedeák erőcsatára. Az Alba Fehérvár legutóbb 15 ponttal verte a Szedeák alsóházi riválisát, a TF Budapestet. Jesús Ramírez, az Alba edzője a mérkőzés után csapata lepattanózására panaszkodott, hiszen az Alba kilenc támadót engedett a TF-nek az első félidőben. Takács Milán azt nyilatkozta, ugyan csalódottak amiatt, hogy az alsóházban zárták az alapszakaszt, az első mérkőzésük bizakodásra ad okot a hátra lévő párharcaikra. "Mi fiatalok próbálunk élni a lehetőséggel és szeretnénk bizonyítani a szurkolóinknak" – mondta. A fehérváriak első rájátszásmeccsükön összesen 61 százalékkal dobtak mezőnyből. A Naturtex-SZTE-Szedeák szerdán fogadja az Alba Fehérvárt az Újszegedi Sportcsarnokban este 6 órakor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.