Írjon nekünk

Közlekedés

Új buszok álltak forgalomba Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Kedden 11 új Mercedes-Benz Conecto NG típusú városi autóbusz állt forgalomba Szegeden. A Kiskundorozsmára, Tápéra és Szőregre utazók már tesztelték. Kettőt a Mars téren lehetett szemügyre venni – írja a Délmagyar.

A lap cikke szerint összesen 24 új, korszerű, klímával és modern elektronikus utastájékoztatóval felszerelt Mercedes-Benz Conecto NG típusú városi autóbusszal erősíti a helyi közösségi közlekedést a DAKK Zrt. Szegeden. Kedden 11 jármű kezdte meg szolgálatát, a többi 13 folyamatosan áll forgalomba – közölte a portállal a társaság.

Az új buszokból kettőt kedden a nagyérdemű is megtekinthetett kívül-belül a Mars téren. Sőt, ettől a naptól a 60-as, a 73-as és a 75-ös viszonylatokon közlekedők már azt is megtudhatták, milyen komfortos az utazás az új járműveken, hiszen ezeken a vonalakon már forgalomba is álltak. A fejlesztés fő célja a szolgáltatási színvonal és ezáltal az utasok elégedettségének növelése.

További részletek ITT olvashatók.

(Kiemelt kép: Török János)

Kommentek

Tovább olvasom

Közlekedés

Több mint 300 ezren használták a megye határátkelőit a hétvégén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy átlagos nyári napon 15-20 ezer utas veszi igénybe a röszkei autópálya-határátkelőhelyet, a nyári szabadságok időszakában ez a szám akár 60 ezerre is nőhet.

Tovább olvasom

Közlekedés

Kedden újra ingyenes kerékpár-regisztrációt szervez a rendőrség

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A biztonsági matrica több szempontból előnyös.

Tovább olvasom

Baleset

Kigyulladt egy kocsi Fábiánsebestyénnél

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A ttűzoltók elfojtották a lángokat-

Tovább olvasom

Aktuál