Írjon nekünk

Közélet

Leisztinger Tamás megvette a Népszavát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Egy, a városvezetést kellemetlenül érintő feljelentés kapcsán is ismert üzletember, Leisztinger Tamás az új tulajdonosa a baloldali napilapnak.

A korábban megszűnt Népszabadság és a Magyar Nemzet munkatársait is soraiban tudó médiumról a távozó tulajdonos, Puch László azt mondta, a meghatározó piaci szereplővé váláshoz az kellett, hogy a forrásokat bővítsék.

Fotó: infostart.hu

Puch szerint az adásvétel nem egy ötletszerű döntés, korábban nyilvánosan is jelezte, hogy pénzügyi befektetőkkel szeretné megerősíteni a lapot. “Már korábban, a Spinoza házban egy beszélgetésen elmondtam, hogy örülnék, amennyiben elkötelezett vállalkozók segítenének azoknak a szervezeteknek és felületeknek, amelyek a számomra fontos, baloldalinak nevezett értékeket vallják.

Hadd ismételjem meg: az elkötelezett, tőkeerős befektető itt van!” – mondta Puch László.

A beköszönő Leisztinger pedig azt mondta, hogy a tranzakció részükről egyben értékválasztás is. Emellett bejelentette, hogy a lap hangneme mellett a szerkesztőséget is megőriznék.

Az új tulajdonos kapcsán az év elején cikkeztünk többször is, amikor kiderült: újabb feljelentést tettek, amelyben a városvezetés is érintett.

A feljelentés lényege szerint hűtlen és hanyag kezelés történhetett a Napfényfürdő kapcsán, melynek következtében milliárdos vagyonvesztés érhette a várost.

A szövevényes történet egyszerűen úgy foglalható össze, hogy Szeged a Leisztinger Tamás érdekkörébe tartozó Hunguest Hotels Zrt-vel közösen megalapította a Ligetfürdő Kft-t, majd a fürdő fejlesztéséért 3 milliárd forintnyi uniós támogatást vett fel az önkormányzati résztulajdonú cég. A 2010-es felújítás előtt azonban megállapodott a város a Hunguesttel, hogy a beruházás elkészülte után ha öt éven át nem vásárolják fel a város 80 százalékos tulajdonrészét, akkor Leisztinger cége kötelezettséget vállal a megvásárlásra. Az árat pedig a város által törzstőkeként bevitt egymilliárd forint inflációval növelt értékénél határozták meg. A tranzakció során így akár 2,4 milliárdos értékvesztést szenvedhetett el a város.

Kommentek

Hírzóna

Családi sportnapot tartanak a szegedi repülőtéren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Karitáció Alapítvány jóvoltából.

Tovább olvasom

Hírzóna

Makovecz-kápolna épülhet Szőregen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ülésezett a jogi bizottság.

Tovább olvasom

Hírzóna

A jövő évi adóváltozásokról tárgyalnak a képviselők a parlamentben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Folytatódik az adó- és adminisztrációcsökkentés.

Tovább olvasom

Aktuál