Krimi

Heteken belül szabadulhat a Csillagból a skálás gyilkos

Heteken belül szabadulhat a Csillagból a skálás gyilkos

2019. április 28., vasárnap
Heteken belül szabadulhat a Csillagból a skálás gyilkos

Hamarosan szabadulhata börtönből Magyarország egyik legkönyörtelenebb bűnözője, Bene László – adta hírül a Blikk.

A háromszoros gyilkos feltételes szabadlábra helyezéséről májusban dönt a bíró. Tavaly már átesett Bene egy ilyen procedúrán, akkor a döntéshozó első fokon úgy döntött: a skálás gyilkosként elhíresült férfi több évtized raboskodás után elhagyhatja a börtönt, a másodfok azonban másképpen határozott, sőt maga az érintett is azt kérte, hogy maradhasson még a rácsok mögött.

A Vasárnapi Blikk információi szerint az elmúlt egy évben Bene egy fegyelmit sem gyűjtött be a szegedi Csillagban, de dicséretei számát sem gyarapította. Nagy kérdés, hogy amennyiben a bíró a szabadulása mellett dönt, miből, kivel és hol kezdene új életet a többszörös gyilkos. Édesanyja már nem él, testvére pedig eladta azt a házát, amelyben Benének egy szobája lett volna. Donászi Aladár és Bene László még a nyolcvanas évek derekán a börtönben ismerkedett meg. Mindketten értelmiségi családból származtak, felmenőik között ügyész, hegedűművész és pedagógus is található. Az első gyilkosságot 1991-ben Donászi egyedül hajtotta végre (hívta Benét, de az nemet mondott az akcióra), a Győr és Környéke Vízmű és Fürdő Vállalat parkolójában meglőtte Ősz Zsigmond rendőrt, aki a kórházban belehalt sérüléseibe. Hosszas tervezgetés után a páros elhatározta: megszerzik a Budai Skála bevételét. Pontosan tudták, hogy a tetemes pénzt mindig taxival szállítják, a Vak Bottyán utcában autójukkal keresztbe álltak az úton, Donászi felrántotta a taxi ajtaját, és azonnal tüzelni kezdett. A brutális akció során a pénzt kísérő Sádt Győző azonnal meghalt, a kocsi sofőrje és a másik pénzszállító a csodával határos módon túlélte a kegyetlen támadást. Még ugyanezen évben a Fejér megyei Sárszentmihály melletti erdőben lőgyakorlatot tartottak, amit ifjabb Tóth Tamás és vadásztársa észrevett. A két fiatalember az életével fizetett, mert szembeszálltak a kegyetlen és teljesen gátlástalan párossal. A Legfelsőbb Bíróság 1996-os döntése alapján Bene Lászlót életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, azzal a feltétellel, hogy legkorábban 20 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Donászi a börtönben öngyilkosságot követett el.

Ismétlik a vizsgálatot

A feltételes szabadságra bocsátás az elítéltnek nem alanyi joga, arról minden esetben bíró dönt. Amennyiben a bíró arra jut, hogy a büntetési célok csak akkor érhetőek el, ha az elítélt tovább tölti a szabadságvesztést, a feltételes szabadságra bocsátást mellőzi. A törvény azonban lehetőséget biztosít arra, hogy a bíró egy későbbi időpontban újra megvizsgálja, hogy az elítélt feltételes szabadságra bocsátható-e.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.