Politika

Felfüggesztette a vásárhelyi önkormányzat finanszírozását az Államkincstár

Felfüggesztette a vásárhelyi önkormányzat finanszírozását az Államkincstár

2019. április 24., szerda
Felfüggesztette a vásárhelyi önkormányzat finanszírozását az Államkincstár

Újabb fiaskó a városházán: a Vásárhely24 információi szerint a Magyar Államkincstár befagyasztotta a vásárhelyi polgármesteri hivatalnak címzett kifizetéseket, mert a városháza háromszori felszólítást követően sem tudott elszámolni a tavalyi évi támogatással. Az önkormányzati dolgozók bére mellett a vállalkozók, cégek kifizetése is veszélybe kerülhet.

A portál szerint felfüggesztette a Magyar Államkincstár a vásárhelyi önkormányzat finanszírozását, mert a Márki-Zay Péter által vezetett hivatal a határidő után másfél hónappal sem volt képes beküldeni a tavalyi év pénzügyi elszámolását. A beszámoló eredeti határideje március 10-e lett volna, a MÁK pedig a harmadik felszólítás, és be nem tartott póthatáridő után döntött a jogszabályoknak megfelelően úgy, hogy befagyasztják a vásárhelyi önkormányzatnak címzett kifizetéseket. Ezzel veszélybe került a polgármesteri hivatal és önkormányzati intézmények dolgozóinak bére. Tudomásunk szerint a dolgozókat arról értesítették, hogy bérfizetés “bankszámla váltás miatt csúszni fog”. Ez azért érdekes, mert az önkormányzat bankszámláit közgyűlési döntés nélkül nem lehet megváltoztatni, erről pedig a testület nem tárgyalt.

A pénzek befagyasztásának hatására azonban úgy tűnik, a hivatal összekapta magát, és a héten küldött egy beszámolót az államkincstárnak, arról azonban, hogy ez minőségileg megfelelő-e, nincs információnk. Ezzel viszont a helyzetet már csak részben mentik: mivel sor került a felfüggesztésre, a MÁK folyó hónapban már nem utal, ami azt jelenti, hogy az önkormányzat csak úgy tudja kifizetni a dolgozók bérét, hogy minden mást kifizetést megállít. Azaz, ha a dolgozók meg is kapják a pénzüket, a vállalkozók és cégek biztosan késésre számíthatnak, köszönhetően a városháza „kiváló szakembereinek” – írja a lap. AVásárhely24 megkereste a Városházátis. Arra szeretnének választ kapni, hogy miért került sor a pénzügyi beszámoló elmaradására, és ki felelős azért, hogy másfél hónap késéssel, a harmadik póthatáridő lejárta után küldték be a kötelező beszámolót a Magyar Államkincstárnak. Márki-Zay Péter polgármester sokszor hangoztatta, hogy a Városházára beköltözött a szakértelem, és a tetteiért mindenki felelősséggel tartozik. Szeretnék ezért megtudni azt is, terveznek-e felelősségre vonást az ügyben, vagy minden következmények nélkül marad.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.