Balhéznak, zajongnak, hangosan dalolásznak és olykor a falra vizelnek a Széchenyi téri rendezvények idején az illuminált állapotú fesztiválozók és hajléktalanok a Károlyi utcai épület árkádsora alatt. A lakók egy része már hozzászokott a folyamatos lármához, ugyanakkor mások úgy vélik, ideje lenne orvosolni a problémát.
Borgőzös nótázgatás
Három napon keresztül, péntektől vasárnapig tartott a Széchenyi téren a Gerilla Gourmet fesztivál. Szeged központi tere rendszeresen ad otthont hasonló rendezvényeknek, ám nem mindenki örül ezeknek: a Károlyi utca lakói rendszeresen panaszkodnak, hogy fesztiválok idején az esős napokon gyakran az árkádok alá bújnak az illuminált állapotú fesztiválozók, akik harsány nótázással várják, hogy elálljon az eső.

– Ismét túl vagyunk egy olyan fesztiválon, amely során három napig alig tudtunk aludni éjszakánként. Az egy dolog, hogy sokáig hangosan szól a zene, ehhez egy idő után már hozzá lehet szokni. A legfőbb probléma az, hogy ha ránk zúdul az égi áldás, sokan az épület alá húzódnak és ott zajongnak egészen addig, amíg el nem áll az eső. Már fejből tudom a „nézését meg a járását” és a hasonlóan igényes nótákat, köszönhetően a bódult állapotú fesztiválozóknak – kesergett Erika néni.
Haszontalan kamerák
A szomszédos épület oldalában több térfigyelő kamera is található. Mint azt a lakóktól megtudtuk, ezeknek csekély a visszatartó ereje, ugyanis az árkádok oszlopai kitakarják a kamera látószögéből a magukról megfeledkező embereket.
– Célszerű volna az árkádok alá is beszerelni egy kamerát, ugyanis azok, amik a mellettünk lévő épület oldaláról figyelnek, nem láthatják, hogy mi zajlik a bejárati ajtónk előtt – fogalmazott Péter.

Hajléktalanok kedvelt helye
Nem ez az egyetlen dolog, ami visszatérő problémát okoz az említett épületnél: pár héttel ezelőtt beszámoltunk róla, hogy orbitális hányással végződött egy hajléktalanbalhé az árkádok alatt.
– Szombat hajnalban arra ébredtem fel, hogy két részeg hajléktalan vitatkozik a ház előtt. A trágár beszédekkel tarkított, legalább negyedóráig tartó huzavona végül egy óriási hányással végződött. A rókázást követően elcsendesült a környék – panaszkodott egy neve elhallgatását kérő olvasónk.
A szeptemberben életbe lépett a csendrendelet amely – néhány rendezvénytől eltekintve – a közterületen szervezett eseményeken, valamint a vendéglátó-ipari egységek teraszain és kerthelyiségeiben korlátozza a hangosítás használatát hétköznapokon este 10-től, hétvégén pedig éjféltől. Haág Zalán, a szegedi KDNP elnöke a csendrendelettel kapcsolatban korábban úgy fogalmazott, hogy az ésszerűtlen, jogszerűtlen és célszerűtlen, a szabályozás valódi célja nem az, hogy a lakosság nyugalmát szolgálja, hanem, hogy bizonyos vállalkozásokat kiszorítson a piacról, másokat pedig helyzetbe hozzon. Károlyi utcai Gangesz Hétvégente gyakran előfordul, hogy óriási tócsák és foltok keletkeznek az árkádsor alatt. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy az esőtől védett helyen hogy történhet mindez? Az egyik lakó szerint a válasz pofon egyszerű: egyesek előszeretettel vizelnek a lépcsőházak ajtaja elé. – Tisztában vagyok vele, hogy kevés a nyilvános illemhely Szegeden, de ez akkor sem ok arra, hogy egyesek rendszeresen a mi házunk oldalába vizeljenek – kezdte olvasói levelét Ferenc. – Hétfő reggelente gyakran Indiába érzem magam: előbb átkelek a Sárga folyón, aztán átevickélek a Gangeszen is, mire eljutok az utcasarokig. Persze hiába zúdul özönvíz Szegedre, ide nem esik be az eső, így nincs, ami elmossa a penetráns húgyszagot – zárta sorait az olvasó.