Írjon nekünk

Közélet

Szegedi villamoson láttak egy szökött rabot

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sk.jpg

Megjelent:

Újpestről, a házi őrizetéből szökött meg vasárnap egy rab. A 18 éves férfi azóta Szegeden bujkálhat, mert egy helyi villamos járaton látták utazni. – értesült róla a Szegeder. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a 18 éves Gombos Gábor az elrendelt bűnügyi felügyelet alól 2019. március 17-én kivonta magát és ismeretlen helyre távozott. A felkutatására tett rendőri intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre, ezért a nyomozó hatóság elrendelte körözését – írja a police.hu-ra hivatkozva a Szegeder.

Egy szemtanú hétfőn a szegedi 2-es villamoson látta utazni a Galamb utca és az Aradi vértanúk tere között, lábán nyomkövetős lábbilinccsel.  „Tegnap láttam az említett embert a kettes villamoson a, Galamb utcai villamos megállóban felszállni majd az Aradin szállt le. Ez idő alatt egy roma hölggyel vitatkoztak, majd gyomron rúgta, ezután mindketten leszálltak” – mondta neve a elhallgatását kérő szemtanú. – adta hírül a portál.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Kommentek

Közélet

1 ember ugrott csütörtökön a Tiszába, 21 ember mentette

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sk.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy emberéletért is majd két tucat ember küzdött tegnap, közben tüzet is oltottak, de még egy tűzre már nem maradt volna felszerelésük.

Tovább olvasom

Közélet

Múltidéző 35. rész: Több mint fél évezrede áll az alsóvárosi ferences templom

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sk.jpg

Megjelent:

Sorozatunk legújabb részében a Mátyás tér több mint 500 éves ékkövét mutatjuk be. Kommentek

Tovább olvasom

Közélet

Póni után most ló sétált Rókuson

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sk.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Aktuál