Szegedi cég építheti azt a 314 milliárdos gyárat, ami Szegeden is elfért volna


A KÉSZ Csoport végezheti Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központjának létrehozásához szükséges projektfejlesztési, generáltervezési, valamint mély- és magasépítési feladatait is a holding látja el.
Korábban megírtuk, sok másik óriásberuházáshoz, így például a
, valamint
a Lufthansa Miskolcra tervezett összeszerelőüzeméhez
hasonlóan
elkerülte Szegedet a német FAKT AG egymilliárd eurós beruházása.

A koncepciók szerint a régió legkorszerűbbkertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központja épül Hegyeshalom és Bezenye határában. Nagy István agrárminiszter ezt az elmúlt évtizedek legnagyobb és legkomplexebb hazai agrár- és élelmiszeripari beruházásaként említette. A beruházás során 50 hektáron feldolgozóés logisztikai központ, 30 hektáron üvegház, 50 hektáron pedig szabadföldi kertészet jön létre.A fejlesztés céljai között felsorolják a fenntartható mezőgazdaság támogatását, a hazai export megerősítését is. A német FAKT AG beruházásában elkészülő létesítmény ötezer munkahelyet hoz létre, és együttműködik majd a térség oktatási intézményeivel is. Varga Mihály, a KÉSZ-csoport alapító tulajdonosa kiemelte: a holding nem csupán a megfelelő tudással, tapasztalattal és saját erőforrással rendelkezik a beruházás megvalósításához, de a németországi leányvállalata révén közös sikereket is tudhat már maga mögött a FAKT AG németországi beruházásaiban is.