Közélet

Német Ferenc: Valami susmus megy a Széchenyi téren

Német Ferenc: Valami susmus megy a Széchenyi téren

2019. március 29., péntek
Német Ferenc: Valami susmus megy a Széchenyi téren

Nem veszik figyelembe a Széchenyi téren lakók érdekeit – véli Német Ferenc, az önkormányzat jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságának tagja a tervezett felújítással kapcsolatban. Német felháborítónak tartja, hogy tizenöt éves tervek tűnhettek el az önkormányzatnál.

A napokban tartottak lakossági fórumot civil kezdeményezésre a Széchenyi tér tervezett felújítása kapcsán. Erre azt követően volt szükség, hogy tavaly a városvezetés megpályáztatta a Széchenyi tér felújításának terveit, azonban a győztes koncepció nem aratott osztatlan sikert.  

"A terveka közösségi médián láthatóan az emberekben különböző érzéseket keltett. 15-20 ezer fős csoportok és közösségi szervezetek adtak hangot a médiában annak, hogy ezek nagyon új típusú tervek és ez az átépítés nem tetszik a lakosságnak" – idézte fel Német Ferenc. Ezt követően civil szervezetek keresték meg az önkormányzatot, majd Nagy Sándor városfejlesztési polgármester tartott zárt körű egyeztetést."Megígérte, hogy lesznek nyílt fórumok, de úgy tűnik, hogy ettől az önkormányzat el akar zárkózni.

Az egyik civil szervezet tartott egy fórumot a témában, amelyre meghívták a városi főépítészt is, de sem ő, sem az önkormányzat nem volt kíváncsi a megjelentek véleményére" – számolt be.

"Elhangzott, hogy ki kell tiltani az autókat a térről, de meg kell oldani a parkolást, illetve az üzleteket is el kéne látni. Szaporodnak a gépjárművek, a belváros pedig parkoló gondokkal küszködik, mégis megszüntetnek, nem adnak a lakóknak parkolóhelyet, kiszorítják az autósokat a saját életterükből. Egyáltalán nem veszik figyelembe az ott lakó emberek érdekeit" – fogalmazott.

"Jelen állás szerint a Széchenyi teret arra használja a város, hogy a 17 éve érintetlen téren 20-25 éves bódékat helyeznek ki, majd a szegediek eljárhatnak a bokorba végezni a dolgukat, mert nincs egy wc sem a téren. Meg kell nézni a sör-borfesztiválokat, az emberek előszeretettel használják illemhelynek a zöldterületeket" – jelentette ki. "Korábban elhangzott, hogy ezek nagyon kezdetleges tervek, de akkor felmerül a kérdés, hogy miért ez a csoport nyerte, továbbá hogy figyelembe veszik-e a lakosság véleményét" – magyarázta. "A Széchenyi tér a város szíve és 2002 óta nem nyúlt hozzá a város, pedig ha minden igaz, már előtte kész voltak a térre vonatkozó tervek. Ezeknek egy részét első ütemben meg is valósították, Europa Nostra-díj is járt érte. Majd bejelentették, hogy jön a második ütem és megvan rá a pénz.

Azóta, azaz 17 éve nem történt semmi, most is csupán annyi, hogy kiírták a tervek pályáztatását" – mondta Német.

A téma kapcsán több kérdés is felmerül. "Megvannak még a tervek? Azok eltűnhettek-e és ha igen, akkor hogyan? Miért írtak ki új pályázatot, ha már van kész terv? Úgy tudni, hogy Török Pétertől születtek igen komoly tervek. Ezeket elvileg nem találják, azt kommunikálják, hogy akkor biztos nincs is. Felháborító, ha a dokumentum eltűnik egy önkormányzaton, hiszen ezeket hosszú távon kell archiválni és dokumentálni.

Nagyon meglepődnék, ha az 1879-es árvíz elvitte volna a 15 éves terveket. Valami susmus megy" – gyanítja a bizottsági tag.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.