Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv

Egészség

Megújult a védőnői szolgálat Tápén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A XXI. századi technikai követelményeknek megfelelő, modern védőnői szolgálattá alakították át Tápén a korábbi tűzoltószertárat: a Honfoglalás utca 30.-ból a 73.-ba költözött az immáron önálló működésű, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ által működtetett egészségügyi ellátóhelyiség.

A beruházást közel 26 millió forint európai uniós támogatással és a szegedi önkormányzat 9 millió forintos saját forrásából, azaz összesen 35 millió forintból valósították meg. A közel 80 négyzetméteres felújított épület a gyerekes családok érdekeit szolgálja, a ház bejáratánál üvegezett szélfogóval ellátott babakocsi tárolót alakítottak ki, akadálymentesített váró és korszerűen felszerelt tanácsadói helyiségben várják a kicsiket és az édesanyákat.

A körzetbe tartozó közel négyszáz gondozottat két védőnő, Éberhardt Kitti és Bodor Mónika látja el. Mint ahogy Baloghné Fűrész Veronika vezető védőnő elmondta, az új szakmai irányelveknek megfelelően, bővült az önálló védőnői tevékenységi kör, és a gyermekeken 0-7 éves korig 15 alkalommal kell szűrést végezni. Ennek köszönhetően még időben megállapíthatják az életkori fejlődési rendellenességeket.

(Forrás: szte.hu)

Tovább olvasom

Egészség

Meghalt egy beteg, kettővel nőtt az igazolt fertőzöttek száma

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az elhunytak száma 589-re emelkedett.

Tovább olvasom

Egészség

Elhunyt egy idős beteg, hattal nőtt az igazolt fertőzöttek száma

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egyelőre stagnál a járvány Magyarországon.

Tovább olvasom

Egészség

Akár nyáron is lehet egy újabb járvány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Körbevette az országot a vírusfertőzés – mondja Merkely Béla.

Tovább olvasom

Aktuál