/

Megszüntették Czeglédy Csaba házi őrizetét

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Szeged, 2018. április 4. Czeglédy Csaba a Szegedi Járásbíróságon 2018. április 4-én. A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta előzetes letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt március 1-jén engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság március 2-án felfüggesztette, aznap este ismét őrizetbe vették, majd a bíróság harminc napra elrendelte előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Rosta Tibor

Megszüntették Czeglédy Csaba házi őrizetét – erről a volt politikus maga számolt be Facebook-oldalán.

Czeglédy Csaba azt írta: a bíróság csütörtökön a többi között kiegyensúlyozott és rendezett családi kapcsolataira és az eljárás során eddig tanúsított magatartására figyelemmel megszüntette vele szemben a kényszerintézkedést.

Tavaly decemberben döntött arról a Szegedi Törvényszék, hogy – az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság nyomozási bírójának döntését másodfokon megváltoztatva – megszünteti Czeglédy Csaba letartóztatását és elrendeli bűnügyi felügyeletét. A bíróság akkor Czeglédy Csaba tartózkodási helyéül szombathelyi otthonát jelölte ki, mozgását technikai eszközzel felügyelték, lakóhelyét csak bizonyos esetekben – például orvosi kezelésre – hagyhatta el.

Czeglédy Csaba ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban résztvevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Czeglédy Csabát 2017 júniusában vették őrizetbe a pénzügyőrök, majd került előzetes letartóztatásba. A politikus 2018. március 1-jén, miután független országgyűlési képviselőjelöltként nyilvántartásba vették, és így mentelmi jog illette meg, elhagyhatta a börtönt. Másfél nap múlva, mentelmi jogának felfüggesztését követően egy másik bűncselekmény – gazdasági csalás – gyanúja miatt újra őrizetbe vették.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de mandátuma – miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában – megszűnt. Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

(MTI)

 

Előző sztori

Marad a szegedi professzor a Magyar Innovációs Szövetség élén

Következő sztori

Rengett a föld Magyarországon