Írjon nekünk

Közélet

McDonald’s: a vendégek érdekében lett fizetős a mosdó a Kárász utcán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

A gyorsétteremlánc válaszában nem írta le, csak célzott rá, hogy a Kárász utcán tanyázó hajléktalanok miatt tették fizetőssé az egység mosdóját.

“Célunk, hogy éttermeink minden szolgáltatása, beleértve a mellékhelyiségeket is, a vendégeink kényelmét szolgálja” – írta válaszában a McDonald’s. A céget múlthéten kerestük meg, hogy megtudjuk, mi indokolta a Kárász utcai éttermük mosdójának fizetőssé tételét.

“Vendégeink visszajelzései alapján a Kárász utcában található étteremben is szükségessé vált a mosdóhasználati díj bevezetése azon látogatók részére, akik nem fogyasztó vendégeink, de a mosdókat kívánják használni. A jövőben számukra ezt a szolgáltatást térítés ellenében tudjuk biztosítani. Vendégeink a vásárlást igazoló blokkal természetesen továbbra is térítésmentesen használhatják az étterem mellékhelyiségeit”

– válaszolták, majd hozzátették: “őszintén sajnáljuk, és ezúton is elnézést kérünk, amennyiben olvasójukat ezzel kapcsolatosan kellemetlen tapasztalat érte.”

Kommentek

Hírzóna

Átadták a megújult balástyai polgármesteri hivatalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

31,5 millió forintból varázsolták modernné az intézményt.

Tovább olvasom

Közlekedés

Forgalomkorlátozások lesznek Vásárhelyen a tram-train építési munkái miatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Sok a meló.

Tovább olvasom

Közélet

Gyerekek előtt székelt egy hajléktalan a Honvéd téren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ráadásul fényes nappal!

Tovább olvasom

Aktuál