Közélet

„A terveimet ellopták és átadták a haveroknak” - újabb szegedi botrány készülődik?

„A terveimet ellopták és átadták a haveroknak” - újabb szegedi botrány készülődik?

2019. március 12., kedd
„A terveimet ellopták és átadták a haveroknak” - újabb szegedi botrány készülődik?

Új tervpályázatot írt ki Szegeden az önkormányzat, annak ellenére, hogy a korábbi terveket Európa Nostra-díjjal jutalmazták. A tervek aztán fiókba kerültek, sőt, el is tűntek, legalábbis erről értesítették a Szegednek rangos elismerést hozó, országosan ismert tájépítő mérnököt - írja a Magyar Hírlap.

A portál cikke szerint tavaly ősszel tudatta a szegedi Délmagyar, hogy újjászületik a szegedi Széchenyi tér, a másodszor meghirdetett országos tervpályázaton a zsűri a szegedi Fontos Mérnök Stúdió munkáját találta a legjobbnak. Tizenöt éve Európa Nostra-díjat kapott Szeged belvárosa, a Kárász utca–Klauzál tér felújított, műemléki védettséget élvező utca–tér együttese.A dicsőség Török Péteré, a műegyetem címzetes egyetemi docenséé, Ybl-díjas és Prima Primissima díjas táj- és kertépítészé, aki Budapesten a Bazilika, a Vigadó és a Nemzeti Színház előtti tereket alakította ki, Szegeden pedig az említett Európa Nostra-díjjal kitüntetett tervei mellett megbízást kapott a Széchenyi tér fősétánya kiviteli terveinek elkészítésére, a IV. Béla-szobor környezetének kialakítására és a szegedi Tisza-part átépítésének koncepciójára is, amely „Vízre tájolt függőkertek” néven el is készült. Persze nem Török Péter tervei szerint, hanem az egész Tisza-part betonbaöntésével. További érdekes részletek

ITT

olvashatók.

(Kiemelt kép: Építészfórum)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.