Írjon nekünk

Hírzóna

Életveszélyesen bántalmazta zárkatársát egy szegedi fegyenc

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Vádat emelt az ügyészség egy fogvatartottal szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazta zárkatársát – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a főügyészség a férfit, mint többszörös visszaesőt életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja.

A több mint tízéves fegyházbüntetését töltő vádlott a közeledő szabadulása miatt reintegrációs zárkába került a későbbi sértettel együtt. A kezdetben baráti kapcsolatuk alá- és fölérendeltségi viszonnyá alakult, a vádlott igyekezett a sértettet kontroll alatt tartani, meghatározva számára azt is, hogy hová mehet, kivel beszélhet.

Miután a sértett másokkal is beszélgetett, a vádlott 2017. január 5-én kérdőre vonta, majd súlyosan bántalmazta. A sértett bár a hasát ért nagy erejű ütésektől rosszul érezte magát, a történtekről nem értesítette a fegyőröket, orvosi segítséget is csak akkor kért, amikor fájdalmai már elviselhetetlen mértéket öltöttek. A kórházban megállapították, a férfinak több napos lépsérülése van, ezért életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A sikeres beavatkozásnak köszönhetően lépét nem kellett eltávolítani – tudatta a csoportvezető ügyész.

(MTI)

 

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Hivatalosan is átadták a derekegyházi iskolát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kétszázmillió forintból újult meg az intézmény.

Tovább olvasom

Hírzóna

Novák Katalin: az együtt töltött idő minőségének javítását is segítik a kormány családbarát intézkedései

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Minél több segítséget tud adni a kormány a családoknak, annál több lehetőségük lesz arra, hogy a családtagok együtt töltött idejének minősége javuljon – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap Budapesten, a 24. Aldi Női Futógála családi futása előtt az MTI-nek. Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Harminc euróba kerülnek a legolcsóbb budapesti jegyek a jövő évi foci Eb-n

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Harminc euróba, vagyis körülbelül tízezer forintba kerülnek a legolcsóbb jegyek a jövő nyári labdarúgó Európa-bajnokság budapesti mérkőzésére, az értékesítés június 12-én kezdődik. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál