Írjon nekünk

Közélet

Bárki megcsodálhatja a nyolcszáz éves Dömötör-torony meséit mától

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Megnyitotta a kapuit Szeged legrégebbi épülete, a Dömötör-torony. A 11. századi épületre senki sem számított 1925-ös feltárásakor, most először nézhetik meg az érdeklődők.

A torony különös történetét jól jellemzi az a történet, melyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök is felidézett a Dömötör-torony meséi című kiállítás megnyitóján csütörtökön. A torony ugyanis keresztelőtemplomként használható, pedig előbb épült, mint a templom, melyhez ma tartozik.

Juhász Gyula 1928-ban így fogalmazott a templomról: “A csonka torony nekem is szívügyem. Ez a beszédes emlék túlélte a tatárokat és Mátyás királyt, Dózsa Györgyöt és a törököket, a szegedi boszorkányokat és Dugonicsot, a szabadságharcot és a világháborút. Bennünket is túl fog élni, Szeged szebb lesz, mint volt, és ő, nagy idők tanúja, bizonyságot tesz ezer esztendő mellett.” Juhász gondolatait és egyben a mottó kiállítását Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója olvasta fel a kiállítás megnyitóján.

A kiállítás korabeli újságcikkek, fotográfiák és levelezéseken keresztül, Móra Ferenc és Cs. Sebestyén Károly írásain át tárja elénk a Dömötör-torony érdekes történetét.

A mese vonalát követve tűnik fel Mátyás király alakja, akinek palástjából készült el az a 824 igazgyönggyel díszített miseruha, amely szintén megtekinthető a kiállításon.

Aba-Novák Vilmos 1932-ben díszítette a csonka torony belsejét, mely különös jelentőséggel bírt nemcsak Szeged, hanem a magyar történelem szempontjából is, hiszen főleg a tatárjárás miatt csak kevés szilárd építmény maradt fent az évszázadok során az alföldön. Maga Klebelsberg Kunó kultuszminiszter gondoskodott a torony sorsáról. Arra a megyéspüspök is célzott, hogy Aba-Nováknak 1933-ben meg kellett ismételnie a torony belső részének festését, mert az értékes, a padovai egyházművészeti kiállításon is díjazott képek megrongálódtak a vizesedés miatt.

Szeged legrégebbi szobra is itt található meg. A torony művészi rekonstrukcióját Rerrich Béla végezte, az építmény falába a vár bontása során előkerült román kori szobrokat, a toronyba vágott új ajtó íves felső részébe pedig a 12. századi kőbárányt illesztették.

Az ezredforduló környékén a toronyban lévő freskók újra megrongálódtak, ezeket a 2010-es évek derekán restaurálták.

A tornyot a Dóm Látógatóközpont nyitvatartási ideje alatt idegenvezető kíséretében lehet belülről megtekinteni keddtől vasárnapig reggel 9-től 17 óráig.

Kommentek

Közélet

Fabiny Tamás: merjünk elindulni a hit útján!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

“Merjünk elindulni a hit útján, mert a bátorság ezen az úton különösen kifizetődik.”

Tovább olvasom

Közélet

Így égett az aljnövényzet a Rúzsai úton

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

A fotók tanúsága szerint a tűzoltók megkezdték az oltást.

Tovább olvasom

Közélet

Este Jézus feltámadását ünneplik a katolikus templomokban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

A budapesti Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek vezetésével este hat órakor kezdődik a húsvéti vigília-szertartás.

Tovább olvasom

Aktuál