Egyetem

Több milliárd forintos mínuszt dolgozott le a szegedi klinika 

Több milliárd forintos mínuszt dolgozott le a szegedi klinika 

2019. január 25., péntek
Több milliárd forintos mínuszt dolgozott le a szegedi klinika 

Feszes gazdálkodással többmilliárdos mínuszt hozott be a szegedi egyetemi klinika - mondta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kancellárja az M1 aktuális csatornán pénteken.

Fendler Judit megjegyezte: tizenkét év után most először sikerült megszüntetni a ráfizetéseket. Felidézte: 2007-ben a szegedi városi kórházat beolvasztották az egyetembe, közben a klinika finanszírozása "elveszett", ettől kezdve az SZTE vállalta magára költségeket. A klinika 2016-ban mért 3,5 milliárd forintos mínuszát sikerült kétmilliárdra csökkenteni tavaly, 2019-ben pedig nulláról indulnak - fűzte hozzá. Hangsúlyozta: mindezt úgy érték el, hogy közben nem drágult a betegellátás az intézményben, sőt a többi egyetemi klinikáknál olcsóbban látják el ezt a feladatot Szegeden. A kancellár arról is beszélt, hogy a közeljövőben 20 milliárd forintos fejlesztés indul a Szegedi Tudományegyetemen egészségügyi szolgáltatásaik fejlesztésére és az oktatási infrastruktúra korszerűsítésére.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.