Hírzóna

Nagyon sok pénzbe kerül a tömeges bevándoroltatás

Nagyon sok pénzbe kerül a tömeges bevándoroltatás

2019. január 31., csütörtök
Nagyon sok pénzbe kerül a tömeges bevándoroltatás

Noha az Európai Uniót célba vevő bevándoroltatás célja igen sokrétű, és elsődleges fenyegetései hatalompolitikai, kulturális, benne nyelvi, vallási, erkölcsi identitásúak, az anyagi jellegű károk, kárveszélyek is ijesztőek. E kiadások már ma elérik-meghaladják a brexit utáni EU költségvetési kiadásait - írja a Magyar Idők.

A lap cikke szerint Németországban egyes kutatások már kezdetben évi 25 milliárd euróban jelölték meg a 2015. évi és az azt követő bevándorlás, bevándoroltatás éves kiadásait. Ehhez adódhatnak a többgenerációs török, kurd stb. lakosság integrálásával kapcsolatos kiadások. Még hitelesebb adat került napvilágra, amikor Gerd Müller CSU-s fejlesztésekért felelős miniszter közölte: egymillió bevándorló egyévi ellátása harmincmilliárd eurójába kerül a német államnak. Joggal vethető fel, hogy akkor a maradék 700 ezer migráns eltartásával együtt ez az összeg mintegy negyvenötmilliárd euró évente. Ehhez adódnak a korábbi török, kurd stb. bevándoroltattak társadalmi integrációjának a szokásos költségek feletti terhei. További részletek

ITT

olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.