Közélet

Korábbi jobbikos támadt Márky-Zay Péterre

Korábbi jobbikos támadt Márky-Zay Péterre

2019. január 15., kedd
Korábbi jobbikos támadt Márky-Zay Péterre
„Hogy fér össze az állítólagos kereszténységeddel és jobboldali konzervatív értékrendeddel, hogy azzal a Gyöngyösi Mártonnal kötsz szövetséget, aki nemcsak Gyurcsány Ferenccel, hanem az ördög öreganyjával is összefogna?” - tette fel a kérdést Volner János az őt leárulózó Márki-Zay Péternek legújabb Facebook-bejegyzésében. A Mi Hazánk Mozgalom politikusa írásában kiemelte, hogy nem ő változott, hanem egykori pártja, több példát is hozott erre - írja az Origo.

A lap cikkéből kiderül, hogy Facebook-bejegyzéssel válaszolt Volner János, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője Márki-Zay Péter vádjaira, miszerint „saját korábbi közösségét elárulta” azzal, hogy jelenlegi pártja kötelékébe lépett. A Jobbik korábbi politikusa felvette a kesztyűt, és nem hagyta szó nélkül a hódmezővásárhelyi polgármester sorait.

Nem én változtam, ti változtatok!

"Ismét helyre kell tennünk néhány dolgot, mert ebben a nagy balliberális összefogásban sokan már azt sem tudják, merre állnak arccal"–

ezzel felütéssel indította útjának legújabb posztját Volner, aki ugyanazzal a lendülettel egyértelművé tette, ki fordult óriásit. További részletek

ITT

olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.