Meteor

Kemény havazás jön a hétvégére Szegeden – a Közút már készül, de Önnek sem árt!

Kemény havazás jön a hétvégére Szegeden – a Közút már készül, de Önnek sem árt!

2019. január 4., péntek
Kemény havazás jön a hétvégére Szegeden – a Közút már készül, de Önnek sem árt!

Péntek délutántól egész hétvégére havazást ígérnek a meteorológusok. A Közút már készül, és folyamatos sózással segítik majd a zavartalan haladást az utakon. Számítani kell a dugókra, és nem árt, ha teli tankkal indulunk útnak a körülmények miatt.

A meteorológiai előrejelzések alapján a péntek késő délutáni óráktól északnyugat felől kiterjedt havazás kezdődik, egyes dunántúli megyékben 5 centimétert meghaladó mennyiség is hullhat, emellett az ország nyugati megyéiben viharos széllökések is várhatóak. Szombaton újabb havazás várható, Szegeden -2 fokos nappali hőmérséklettel. Vasárnap pedig már csak elszórtan fordulhat kisebb havazás. – adta hírül közleményében a Metorológiai Szolgálat.

A Magyar Közút először majd az autópályákon és főutakon kezdi meg a takarítást, ezek után következnek a településeket összekötő utak, valamint a mellékutak is.

A téli hóeltakarításban és síkosságmentesítésben dolgozó nehézgépjárművek fordulóköre átlagosan 2–5 óra, ezen időszak alatt a várható időjárástól függően – főleg hófúvások idején - akár újabb jelentősebb mennyiségű friss hó is kerülhet a burkolatra, vagyis újabb és újabb beavatkozást kell végeznie a munkagépeknek, amíg a havazás el nem áll, addig pedig téliesebb útviszonyokra és lassabb haladásra kell a közlekedőknek felkészülni. – írja közleményében a Közút.

Fontos, hogy csak téli gumival kezdjük meg a közlekedést, ugyanis nem csak magunkra, de másokra is veszélyesek lehetünk nélküle. Legyen nálunk innivaló, és ha lehet a tankban is elég benzin, mert nem tudhatjuk, hogy éppen milyen útviszonyba ütközhetünk.

A közlekedőktől azt kérik a szakemberek, hogy a havazásban érintett területeken még utazás előtt tájékozódjanak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának weboldalán, a

www.utinform.hu

oldalon, az aktuális út- és látási viszonyokról, valamint forgalmi helyzetről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.