Balogh Zsolt szerint nem lépett előre a válogatott

- Nagyon élvezem az apaszerepet. Minden nap tanulok valami újat és nagyon boldog vagyok. Szerencsére minden rendben ment a szülésnél. Persze a kézilabda nem kerülhetett háttérbe, Szegeden már elkezdtük az edzéseket. A válogatott szereplésén is volt időm gondolkodni.

- Mire jutott? - Kár lenne szépíteni a dolgokat. Ahhoz, hogy ne a 10. helyen zárjunk, egy nagy adag szerencse mindenképpen kellett volna. Gondolok itt arra, hogyha nem jön ennyi sérülés, vagy éppen azokra a meccsekre, ahol számunkra kedvezőtlenül alakultak az eredmények. Ennek ellenére azt mondom, hogy hiába kerülünk mi a legjobb 7-8 válogatott közé, akkor sem vagyunk jobb csapat a 10-nél, csak szerencsésebb. Jelen pillanatban ez a realitás. Nem tudtunk közelebb lépni az elithez.

- Négy év alatt a negyedik kapitány ült a válogatott kispadján. Az utóbbi időben senki nem tudott igazán komolyan dolgozni velünk, mert jött és ment is szinte rögtön a szövetségi kapitány. Éppen ezért nincs kialakult játékrendszerünk. Elsősorban azokra a páros kapcsolatokra tudunk építeni, amit a klubcsapatokból hozunk, vagy a múltból megmaradtak. Ezen a szinten ez nagyon kevés. Emellett szerintem nincs még egy ilyen "féloldalas" válogatott, mint a magyar. Olyan játékosoknak kellene kijönnie az utánpótlásból, akik támadásban és védekezésben is egyaránt pályán lehetnek, mert a folyamatos cserékkel lelassul a játékunk, ami egyrészt a támadásokat megakasztja, másrészt védekezésben az ellenfélnek lehetősége van könnyű gólokat szerezni.

- Két fiatal, Máthé Bence és Szita Zoltán is bemutatkozott és nem is rosszul. Övék a jövő, és remélem, a közeljövőben nem csak ők ketten jönnek fel az utánpótlásból. Több olyan játékosra lenne szükség, akik 20 évesen már megállják a helyüket a felnőtt válogatottban. Emellett nagyon fontos, hogy csapatként működtünk végig. Egységes volt a válogatott és azt is megmutattuk, hogy tudunk egymásért küzdeni. Ezt tovább kell vinnünk.

Herning, 2019. január 23.
Balogh Zsolt (k), valamint a norvég Magnus Gullerud (j2) és Sander Sagosen a német-dán közös rendezésû férfi kézilabda-világbajnokság középdöntõjében játszott Magyarország - Norvégia mérkõzésen a dániai Herningben 2019. január 23-án.
MTI/Illyés Tibor

- Nem tudom egyértelműen azt mondani, hogy akkor nyerünk Egyiptom ellen. Soha nem fogjuk megtudni, mi történt volna. Az viszont biztos, hogy nagyon rossz volt a televízióban nézni a srácokat. Úgy jöttem el, hogy nem hoztam el a nagyobb táskámat, vissza akartam menni és segíteni szerettem volna a válogatottnak. Abban a pillanatban, amikor az orvosok azt mondták mehetek, repülőre ültem és indultam Dániába. Amikor visszatértem, nagyon jól esett ahogy a többiek fogadtak. Meg sem fordult a fejemben, hogy ne legyek ott a pályán Tunézia ellen. Rögzítéssel játszottam és bár nem volt 100 százalékos a bokám, a meccsen egyáltalán nem zavart. Mostanra pedig rendbe is jött, oda kell figyelnem rá, de nem zavar a játékban.

- A meccseken inkább motivált, hogy rövidesen apuka leszek. Egyetlen másodpercig nem vonta el a figyelmemet a meccsekről. Az esték izgalmasak voltak, hogy bármikor csöröghet a telefonom, hogy jön a pici, de ez egy percig sem zavart. Közben ugye úgy alakult, hogy hazajöhettem. Egy sérülést, pláne ha jó formában vagy és tudsz segíteni a pályán nem lehet jól megélni, de ha már így történt, akkor az fontos volt nekem és a páromnak is, hogy itthon legyek mellettük és itthon kezeljenek. Azt persze nem tudtam, hogy a kislányom megvárja ameddig végleg hazajövök.

- Ne rohanjunk annyira előre. Előbb az oroszok elleni meccseken harcoljuk ki a kijutásunkat, lehetőleg első helyen, majd utána becsülettel készüljünk fel a kontinenstornára. Emellett szurkoljunk azért, hogy teljesüljenek azok a feltételek, amivel eljuthatunk az olimpiai selejtezőre.