Hírzóna

Téglával és díszkővel támadt áldozatára egy agresszív férfi Dorozsmán

Téglával és díszkővel támadt áldozatára egy agresszív férfi Dorozsmán

2018. december 7., péntek
Téglával és díszkővel támadt áldozatára egy agresszív férfi Dorozsmán

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt J. M. ellen indított elsőfokú ítéletet, a vádlott büntetése 5 év börtön és 5 év közügyektől eltiltás - írta a Délmagyar.

A lap összefoglalójából kiderül, hogy a férfi tavaly áprilisban délután és este is ivott, majd részegen este 10 után megjelent a dorozsmai háznál, ahol volt élettársával akart beszélni, de nem engedték be. Az erősen ittas és indulatos vádlott többször a ház kapujába rúgott, követelte, hogy engedjék be, átugrott a kerítésen, és meglökte N. F. sértettet. A vádlott dulakodni kezdett a házigazdával, egy féltéglával hátulról fejbe vágta. A bántalmazás nem fejeződött be, mert a vádlott a konyhába is követte a sértettet, ahol ismét ütni kezdte, előbb kézzel, majd egy díszkövekkel, homokkal, kagylókkal megtöltött, közel kétkilós díszpoharat vágott az arcához. Az összetört üvegpohár szilánkjai vérző sérüléseket okoztak a sértettnek, aki nyolc napon túl gyógyuló, maradandó sérüléseket szenvedett, és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem került életveszélyes állapotba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.