Írjon nekünk

Hírzóna

Jöhet a vádemelés Czeglédy Csaba és társai ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Legkorábban jövő héten kedden nyújthatja be a vádiratot a Csongrád megyei Főügyészség Czeglédy Csaba és 21 társa ellen. A baloldal ügyvédjeként is ismert volt politikus ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás – írja a Magyar Idők.

A lap szerint a védelemnek december 17-ig nyújt lehetőséget a büntetőeljárásról szóló törvény, hogy az eléje tárt iratokkal kapcsolatban észrevételt, kérdéseket tegyen fel. Így a vádemelés csak a határidő lejárta után, legkorábban december 18-án lehetséges.

A Magyar Idők úgy tudja, hogy a vádirat benyújtása még a karácsonyi ünnepek előtt megtörténik, legnagyobb valószínűséggel jövő héten kedden. A vádiratból pedig pontosan kiderül majd az is, hogy Czeglédy a terhére rótt bűncselekményeket személyesen vagy felbujtóként követte el. A törvény nem tesz különbséget a két alakzat között, s a büntetési tétel is azonos.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskola­szövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

További részletek ITT olvashatók.

Kommentek

Hírzóna

87 embert keresnek a rendőrök Csongrád megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A legtöbben Szegedről tűntek el, összesen 51-en, akik között 15 nő van.

Tovább olvasom

Hírzóna

Magyar és szerb gyerekek táboroznak közösen Ópusztaszeren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A zentai Történelmi Levéltár és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark szervezésében.

Tovább olvasom

Hírzóna

Adományból újul meg a megrongált vásárhelyi játszótér

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Komplex Dance Stúdió felajánlását örömmel fogadta a Tiszta Szívvel Egyesület.

Tovább olvasom

Aktuál