Írjon nekünk

Hírzóna

December 5. – Botka székely őseit tagadta meg

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Már-már a feledés homályába merülő “jubileumra” hívta fel figyelmünket egyik olvasónk, aki pár mondatban le is írta nekünk mindezt. Mutatjuk!

14 évvel ezelőtt folyatatta szégyenletes kampányát az MSZP a teljes külhoni magyarság ellen. 2004 december 5-én arról szavaztunk, hogy kaphatnak-e magyar állampolgárságot a határainkon túl élő magyarok. Erre a baloldal válasza egyértelmű volt: nem kaphatnak. Botka László például székely őseit tagadta ezzel meg.

A szocialista párt teljes kampányerejével uszított magyart magyar ellen. Persze vegyült ebbe némi sovinizmus és tettetett tudatlanság is, például amikor Kovács László – még külügyminiszter-jelöltként 2001-ben – 23 millió románnal riogatott. De a szocialisták által mindig is olyan remekül üzemeltetett suttogópropagandából megtudhattuk azt is, ha a külhoniak megkapják a magyar állampolgárságot, az tönkretenné a hazai szociális ellátórendszert, a nyugdíjrendszert, valamint az egészségügyet, akár 100 milliárd forint többletterhet róva ezekre az intézményekre. Suttogták és ordították: félj, rettegj, légy önző!

Az eredményt ismerjük, bár azok, akik szavaztak, majd kétharmados arányban támogatták a kettős állampolgárság megadását, azonban a hazai választók alig 39 százaléka ment el voksolni, így a referendum érvénytelen lett.

Eközben Botka László a füle botját sem mozdította. Pedig azelőtt és azóta is büszkén nyilatkozta, hogy benne bizony székely vér csörgedezik, a nagyapja székely volt. Ennek ellenére sem akkor, sem utána nem gondolta, hogy az asztalra kellene csapnia abban a szocialista pártban, amely magyart uszít magyar ellen.

Sokat elárul az is, hogy ezek után Botka alig 2 éve egy tévéműsorban meghitt hangnemben nyilatkozott arról, hogy milyen szellemi útravalót kapott székely nagyapjától: „felelősek vagyunk egymásért”.

Ehhez képest legközelebb egy év múlva jutott eszébe a határon túli magyarság, na persze ekkor is hideg politikai számításból. Történt ugyanis 2017. júliusában, hogy a Botka vezette szocialisták levelet akartak írni a határon túli magyar választópolgároknak, ezért követelték a magyar kormánytól, hogy nekik is adják át a címlistákat. Tették ezt nyílván teljesen függetlenül attól a ténytől, hogy Laci éppen a miniszterelnök-jelöltjük volt akkor.

 

L.M.

Szeged

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Nyári ítélkezési szünetet tartanak a Szegedi Ítélőtáblán (is)

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

De folyamatos az ügyfélfogadás.

Tovább olvasom

Baleset

Gázvezeték sérült meg Szegváron

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A szivárgás lakóépületeket nem veszélyeztetett.

Tovább olvasom

Hírzóna

Látássérült ismerősét fosztotta ki egy férfi egy Szentes melletti községben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Gyorsított eljárásban ítélték el.

Tovább olvasom

Aktuál