Közélet

Túlórapénzekről szavaznak a parlamentben

Túlórapénzekről szavaznak a parlamentben

2018. november 27., kedd
Túlórapénzekről szavaznak a parlamentben

Az Országgyűlés ma szavaz a túlórapénzek kifizethetőségének meghosszabbításáról a hon- és rendvédelemben, továbbá elfogadhatja a 2017-es költségvetés zárszámadását is. A képviselők a szavazások után egyebek mellett a munka törvénykönyvének módosításáról tárgyalhatnak.

A Ház aktuális kéthetes ülésének második napja reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a határozathozatalok követnek. A parlament ekkor dönt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának azon javaslatáról, amely 2022 végéig meghosszabbítaná a honvédség hivatásos és szerződéses, valamint a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak azon jogát, hogy szabadidő mellett túlórapénzben is kérhessék a túlszolgálat idejének megváltását. A képviselők emellett további tizenhat előterjesztésről szavaznak, köztük például a tavalyi büdzsé végrehajtásának beszámolójáról. Az ülésnap további részében tíz javaslat általános vitáját bonyolítják le. Fideszes képviselők kezdeményezésére terítékre kerül a munka törvénykönyvének hosszabb munkaidőkeret kialakíthatóságát célzó módosítása, továbbá a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács felállításának szándéka. Az Országgyűlés szerdán és csütörtökön további indítványok vitáival folytatja ülését, amely december 3-án, hétfőn - a második héten megszokott módon - kérdésekkel és azonnali kérdésekkel zárul.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.