Közélet

Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés

Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés

2018. november 12., hétfő
Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés

Az Országgyűléshétfőtől ötnapos üléssel folytatja munkáját. A parlament a következő két hétben összesen huszonhat előterjesztés tárgyalását kezdheti meg.

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor kezdődik. A képviselők ekkor búcsúznak a közelmúltban elhunyt Molnár László volt kisgazda képviselőtől, majd a szociális munka napjára emlékeznek, amely a személyes gondoskodást nyújtó intézményeknél, szolgáltatóknál dolgozók ünnepnapja. A napirend előtti felszólalásokat követően ezúttal is két órában követhetik az interpellációk, majd hatvan percben az azonnali kérdések hangozhatnak el. Kedden a magyar nyelv napjára történő emlékezéssel kezdődik a parlamenti munka, amit szavazások követnek. A Ház egyebek mellett dönthet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jövő évi költségvetéséről, továbbá módosíthatják az adó-, a köznevelési és az állatvédelmi jogszabályokat. A határozathozatalok után nyolc javaslat általános vitáját bonyolíthatják le. A képviselők egyebek mellett hozzászólhatnak a kabinet felsőoktatást, kutatás-fejlesztést és szakképzést, sportot és kultúrát érintő indítványaihoz. Szerdán kilenc előterjesztést tárgyalhat az Országgyűlés. Elsőként a közigazgatási bíróságok felállításáról kezdődhet általános vita, majd tárgyalnak a közbeszerzésekről, a településkép védelméről és az állami magasépítési beruházások megvalósításáról szóló javaslatokról. A képviselők a negyedik ülésnap elején a magyar szórvány napjára emlékeznek, amit szintén kilenc indítvány általános vitája követ. Tárgyalhatnak a filmalkotások készítésével és terjesztéséről, a turisztikai térségek fejlesztéséről, a polgári perrendtartásról szóló, valamint a migrációt érintő módosításokról is. A parlament soron következő ülése november 19-én, hétfőn, a második héten megszokott kérdések és azonnali kérdések elhangzásával zárulhat.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.