Közélet

Olvasónk szerint az önkormányzat megint csúsztat

Olvasónk szerint az önkormányzat megint csúsztat

2018. november 7., szerda
Olvasónk szerint az önkormányzat megint csúsztat

Pedig önként helyreigazítottuk egy hírünket, de olvasónk most fotókkal állt elő arról, hogy nem mondtak igazat a Városházán.

Több cikkünkben is foglalkoztunk azzal, hogy finoman szólva sem haladnak zökkenőmentesen a szegedi útfelújítások. Az egyik írásunkat, amiben az önkormányzat szerint félreértettük az alpolgármester szavait, önként helyre is igazítottuk, az önkormányzat kérésének megfelelően. Most azonban egy olvasónk jelentkezett, mert szerinte közel sincsenek kész a buszmegálló felújítások.

"Tisztelt Szerkesztőség!

Olvasom, - kicsit meghökkenve - a leközölt helyreigazítást, miszerint:

„A valóság a buszmegálló felújítások kapcsán az, hogy a 36 buszmegálló felújítása a szerződéses határidőben elkészült, semmiféle kivitelezési késedelem nem merült fel…”

Akkor valakinek el kellene látogatnia a Vedres utcai Gabonakutató megállóhoz és rákérdezni a kivitelezőre, hogy miért csak egy-két munkás dolgozgat rajta hónapok óta, mondjuk heti egy-két nap. De van úgy, hogy hetekig áll a munka.

A buszmegálló a mai napig nem készült el, a buszok ideiglenes megállót használnak.

Ezek szerint kellene még egy helyreigazítás, amelyben helyreigazítják a helyreigazítást…))))))

Az már csak ugye a hab a tortán, hogy a Vedres utca gyalogjárdáját felszedték, ennek már több mint egy hónapja és azóta két idős ember is elesett a hepehupás betonon…"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.