Miért lapít Ujhelyi István SZEVIÉP-ügyben?


Pedig a volt sofőrje 400 milliót kapott a cégtől, de a pénzzel nem tudott elszámolni. Mert nem emlékezett már semmire - mondta.
Olykor a hallgatás is nagyon beszédes. Ujhelyi István, szocialista EP-képviselő, aki más ügyekben nagyon harcias ellenzéki álláspontot szokott hangoztatni, a SZEVIÉP-ítélet miatt nagyon-nagy sunyi hallgatásban van. A máskor agresszív képviselő lapít, mint az a bizonyos a fűben. A SZEVIÉP-ítéletet a szocialista Ujhelyi ezidáig nem kommentálta, és nem is osztott meg Facebook-oldalán ezzel kapcsolatban semmit. Pedig a tegnapi nap vezető híre Szegeden és az országban is az volt, hogy
. Köztük azt a Pistrui Lászlót, aki különösen bizalmas kapcsolatot ápolt Ujhelyi Istvánnal. Az alábbi képen is együtt tartottak sajtótájékoztatót.

Mint ismert, Ujhelyi korábbi sofőrje volt annak a Biztonsági üzem Kft-nek az ügyvezetője, mely 400 millió forintot kapott a SZEVIÉP-től. A pénzzel a sofőr soha nem tudott elszámolni, és azt nem is utalta vissza az anyacég SZEVIÉP-nek. Ujhelyi sofőrje az igazságszolgáltatás előtt csak annyit mondott, hogy nem emlékszik semmire. Pedig abból a 400 millióból, amit a cége kapott, telt volna Cavintonra...