Közélet

Mentőtiszt oktatott félszáz szegedi egyetemistát

Mentőtiszt oktatott félszáz szegedi egyetemistát

2018. november 19., hétfő
Mentőtiszt oktatott félszáz szegedi egyetemistát

Az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi regionális Mentőszervezet vezető mentőtisztje tartott előadást a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak az „Általános prevenciós ismeretek” soron következő előadásán a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A két kreditet érő tantárgyat 2000 óta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya szervezi, illetve tartja az együttműködő hatóságok támogatásával. A „112-es szervezetek” ebben a tanévben kapcsolódtak a programhoz, hogy elméleti és gyakorlati ismeretek átadásával tegyék komplexebbé a felsőoktatásban tanulók prevenciós tudását. Túri Mihály vezető mentőtiszt előadásában először visszatekintett a mentőszolgálat elmúlt 70 évére, ismertette a szervezet rendszerét, technikai felszereltségét. Ezt követően az elsősegélynyújtási alapismeretekből kaptak rövid ismertetőt a hallgatók, illetve a hatékony működéssel kapcsolatos különböző protokollokat tekinthették át. Az órát a szolgálat életét bemutató videók, fotók színesítették. A kurzust a 2018/19-es tanévben 51 egyetemi, illetve főiskolai hallgató vette fel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.