Írjon nekünk

Politika

Más bűncselekmények is felmerülhetnek a VIP-parkoló-ügyben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A szegedi VIP-parkolóbotrány néven elhíresült ügyben az önkormányzat nem hajlandó kiadni azt a listát, amin az ingyenes parkolóbérletesek neve szerepel. Az eddig kiszivárgott nevek alapján más bűncselekmények is felmerülhetnek, mint például hivatali visszaélés – írja az origo.hu.

Korábban megírtuk, hogy a szegedi önkormányzati lapban próbálják tisztára mosni Botka László, szocialista polgármester helyettesét, kabinetfőnökét és a város főjegyzőét.

– Ezekben a cikkekben azt írják, hogy a bíróság több évtizedes „szokásjogot” kifogásol, vagyis azt a szegeden elhíresült gyakorlatot, hogy az adott képviselő bemondja a nevét és kapja is az ingyenes parkolásra feljogosító bérletet, ami a munkájához kell – mondta a Magyar Hírlapnak Német Ferenc, a szegedi önkormányzat jogi- és ügyrendi bizottságának külsős tagja.

A kormányhivatalnál fogják megtámadni azt a határozatot és bizottsági előterjesztést, amit a baloldali többség fogadott el, amely szerint nem összeférhetetlen az, hogy a várost olyan személyek irányítják, akiket hivatali tevékenységükkel összefüggésben hűtlen kezelésért ítéltek el – tette hozzá Német.

A Fideszes politikus azt is megemlítette, hogy

a szocialista polgármester által vezetett városvezetés, már a látszatra sem ad és nem tartja be az általuk hozott szabályokat. A bizottsági ülések összehívása után ugyanis, három napot kell biztosítani a tagoknak, hogy megismerhessék a bizottságban tárgyalni kívánt dokumentumokat és felkészüljenek az ülésre, de ők ezt is elmulasztották.

A külsős bizottsági tag azt is elmondta, hogy

az önkormányzat nem hajlandó kiadni az ingyenesen osztogatott parkolóbérletesek listáját pedig-mint fogalmazott- az eddig megismert, illetve kiszivárgott nevek alapján más bűncselekmények is felmerülhetnek, például a hivatali visszaélés, vagy akár a befolyással üzérkedés is, amelyek miatt újabb feljelentést fontolgatnak.

Annyi tudható, hogy az ötszázhét kiadott bérlet akár harminc-negyven százaléka is lehet olyanoknál, akiknek semmi közük nem volt a városhoz és semmilyen kapcsolatban nem álltak az önkormányzattal.

További részletek ITT olvashatók.

UPDATE: Az önkormányzat szerint nyilvános a lista. De az a teljes?

Az önkormányzat illetékese felháborodott hangú és stílusú levélben figyelmeztet arra, hogy a VIP-bérletesek listája nyilvános 2008-2012 között, utána pedig egy rendelet szabályozza, kik kaphatnak – írták. Lapunk egyébként szintén ebből a listából dolgozott eleinte, és be is mutattuk olvasóinknak. De az Origo-nak, illetve nekünk is nyilatkozó városházi képviselők szerint ez nem a teljes lista, hanem csak egy része annak.

Hiába kértük eddig, a 2013-2018 közötti VIP-neveket tartalmazó listát nem adta ki az önkormányzat, csak hivatkoztak a rendeletre.

Kommentek

Tovább olvasom

Politika

2,4 milliárdos hűtlen kezelés: megint megússzák Botkáék?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Másfél milliárdért adták el a nyolcmilliárdot érő szegedi fürdőt – állítja a feljelentő, aki szerint “most megáll” az ügy, ezt nem tudják elkenni.

Tovább olvasom

Politika

Keményen kritizálta a szegedi városvezetést az egyetem egyik vezetője

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A rektorhelyettes szerint ugyanis eddig csak a kormány támogatására számíthattak, ha fejlődni akartak, Botka Lászlóék pedig semmibe veszik az egyetemet, ezért is kellene új városvezetés.

Tovább olvasom

Politika

Miért titkolózik a városvezetés Szeviép-ügyben?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Két ünnep között “csudálatos vizsgálatot eszközölt” a szegedi önkormányzat saját, megbízható bizottsága Szeviép-ügyben. Ki is derítették a nagy semmit!

Tovább olvasom

Aktuál