Írjon nekünk

Hírzóna

Könyvárverést rendeznek Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Igazi könyvritkaságokat és más kultúrtörténeti szempontból is fontos kiadványokat láthatnak azok, akik ellátogatnak a Somogyi-könyvtárba, ahol a szombati, jubileumi 20. Szegedi Könyvárverés anyagát mutatják be.

A hagyományosan november első felében megszervezett aukción több mint ötszáz tétel, könyvek, folyóiratok, aprónyomtatványok, grafikák, ex librisek, fotók, kéziratok, képeslapok, oklevelek, plakátok és árjegyzékek kerülnek kalapács alá.

A tematikusan csoportosított tételek között szerepelnek állattani, földrajzi, gasztronómiai, ezoterikus, helytörténeti, jogi, orvosi, sport, néprajzi, mezőgazdasági, politikai, természettudományi kiadványok éppúgy, mint Trianonnal és a revízió kérdésével vagy a judaikával foglalkozó művek.

Az árverésre kerülő szépirodalmi kötetek között van Ady Endre Az Illés szekerén verseskötetének első kiadása vagy Dugonics András Az arany perczek című regénye 1790-es, első kiadásának gondosan restaurált példánya. Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványai között szerepelnek Dsida Jenő, Kós Károly, Tamási Áron vagy Wass Albert műveinek első kiadásai. Licitálhatnak a gyűjtők a modern magyar irodalom egyik meghatározó műve, az 1908-as Holnap antológia mások mellett Ady Endre, Babits Mihály, Balázs Béla, Juhász Gyula írásait közlő egyik számozott példányára is. Új gazdára találhat Illyés Gyula Az első légy című versének kézirata, Mikszáth Kálmán egy szintén kézírásos levele vagy Weöres Sándor Vasko Popa román származású szerb költő Az elítélt kés című abszurd költeményének ceruzával papírra vetett műfordítása.

Kordokumentumnak számít egy gyűjtemény, amely az 1911. május 6-án Szegeden feladott valamennyi táviratot, szám szerint 111 üzenetet tartalmaz bőrkötésben.

A válogatások között feltűnnek szamizdat kiadványok is, köztük George Orwell Hódolat Katalóniának című műve, Arthur Koestler Sötétség délben című regénye vagy Petri György több kötete.

Az árverésekre kerülő fényképek közül egy sorozat az 1970-es évek magyar futballcsillagait ábrázolja, a fekete-fehér vagy színes felvételeken megjelenik mások mellett Bicskey, Géczi, Fazekas, Kozma, Dunai II., Esterházy és Törőcsik is.

A képzőművészeti kiadványok között felbukkan Buday György Magyar népmese című színezett fametszete vagy Kass János Ötven év képben és írásban című albumának dedikált példánya.

(MTI)

 

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Nagyon meleg volt Csongrád megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Bakson, Kübekházán és Pitvaroson is majdnem 31 fokot mértek.

Tovább olvasom

Hírzóna

Felfüggesztette a bíróság a Czeglédy Csaba ellen indult büntetőeljárást

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mert a politikust európai parlamenti képviselőjelöltként mentelmi jog illeti meg.

Tovább olvasom

Hírzóna

Megint támadt a gyilkos gáz, ezúttal Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy Bordás utcai családi házban szivárgott a gáz.

Tovább olvasom

Aktuál