Írjon nekünk

Hírzóna

Kondorosi Éva szegedi kutató rangos nemzetközi díjban részesült

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Idén egy magyar kutató, Kondorosi Éva akadémikus is Balzan-díjban részesül a kémiai ökológia területén kifejtett tudományos munkásságáért.

Kondorosi Éva a kémiai ökológia, Detlef Lohse a folyadékdiamika, Jürgen Osterhammel a világtörténelem, Marilyn Strathern a szociális antropológai területén kifejtett tudományos munkásságáért kapja 2018-ban a Balzan-díjat. A díj eddig egyetlen magyar kitüntetettje eddig Ligeti György zeneszerző volt, aki 1991-ben részesült az elismerésben.

A 750 ezer svájci frankkal járó elismerést Sergio Mattarella olasz államfő adja át pénteken a díjazottaknak Rómában – közölte a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.

A nyertesek a jutalom 50 százalékát fiatal kutatók támogatására fordítják, a négy tudósnak részletes pályázatban kell indokolnia egy bizottság előtt, hogy kit és milyen célból támogatnak.

A Balzan-díjat Eugenio Francesco Balzan olasz újságíró lánya, Lina Balzan alapította 1957-ben édesapja emlékére. A Nemzetközi Balzan-díj Alapítvány célja a kultúra, a tudomány és azon kezdeményezések támogatása, amelyek az emberiséget szolgálják az egész világon a béke és a testvériség jegyében.

Kondorosi Éva Széchenyi-díjas akadémikus, biológus, több ország akadémiájának tagja, az Európai Kutatási Tanács alelnöke, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának kutató professzora, a Szimbiózis és Funkcionális Genomikai Egység vezetője, a Szegedért Alapítvány fődíjasa.

(MTI)

 

Tovább olvasom

Baleset

Baleset szemtanúit keresi a szegedi rendőrkapitányság

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

November 8-án történt a csattanás a Ruzsai úti kereszteződésben.

Tovább olvasom

Hírzóna

Nem hagyják magukra a makói tanyavilág lakóit

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Télen nagyobb figyelmet kapnak

Tovább olvasom

Hírzóna

Szegedre érkezik a betlehemi láng

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

december 15-én, vasárnap.

Tovább olvasom

Aktuál