Hírzóna

Kitettek egy jobbikos politikust a megyei közgyűlésből

Kitettek egy jobbikos politikust a megyei közgyűlésből

2018. november 27., kedd
Kitettek egy jobbikos politikust a megyei közgyűlésből

Méltatlansági eljárás során megszüntette Kiss Attila (Jobbik) képviselő megbízatását hétfői ülésén a CsongrádMegyei Közgyűlés - jelentette be Kakas Béla (Fidesz-KDNP), a testület elnöke a tanácskozás után Szegeden.

A politikus az ügyet tárgyaló zárt ülést követően elmondta: a testület megállapította, hogy Kiss Attila elnöki posztja a Sándor Móricz Egyesületben az önkormányzati törvény szerint összeférhetetlen képviselői megbízatásával. Mivel ezt az összeférhetetlenségi okot a politikus nem hozta a közgyűlés tudomására, a testület megállapította méltatlanságát, ezzel megszűnt képviselő megbízatása. Kiss Attila a közgyűlés ülése alatt távozott, nem várta meg a testület döntését, de újságíróknak elmondta, álláspontja szerint a médiatartalom-szolgáltatásra és az önkormányzatokra vonatkozó jogszabályok alapján nem áll fenn az összeférhetetlenség, ezért a megbízatását megszüntető határozatot meg fogja támadni a bíróságon.

A Sándor Móricz Egyesület a működtetője a Makói csípős című hírportálnak, amelynek felelős kiadója a civil szervezet elnöke. Az önkormányzati törvény szerint az önkormányzati képviselő nem lehet médiatartalom-szolgáltató természetes személy, jogi személy, gazdasági társaság legfőbb szervének, ügyvezetésének tagja, személyes közreműködője, képviselet ellátására jogosultja.

Kakas Béla elnök elmondta, a közgyűlés tárgyalta a szintén a Jobbik listájáról a testületbe került, de a pártból már kilépett Dudás Zoltán hasonló összeférhetetlenségi ügyét is. Esetében azonban nem született döntés, a kormányhivatal állásfoglalását fogják kérni. Az ügyet 30 napon belül újra tárgyalja a közgyűlés. Dudás Zoltán az ülés után újságíróknak elmondta, 2016-ban a Csongrádmegyei 3-as számú választókerületben egy cég az ő megbízására kezdett bele a Makói csípős mintájára hírportálok létrehozásába, ezek közül azonban csak a sándorfalvi változat készült el. Ezt ugyan feltöltötték anyagokkal, de érdemben nem működtették, ő semmilyen szerkesztői feladatot nem látott el - tette hozzá.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.