Írjon nekünk

Politika

Ezekkel a trükkökkel hárítaná Botka László a Szeviép-kapcsolatot

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/h. kovacs.jpg

Megjelent:

Botka László kamerába mondta, hogy nincs köze Szegednek a Szeviéphez. Bizonyára kiment a fejéből, hogy a szocialista aranykorban, azaz 2005 és 2009 között összesen 16 milliárdnyi megbízást kapott a várostól a botrányosan becsődölt társaság is.

Lapunk részletesen írt már arról, hogy eszméletlen hazugságokkal próbálja menteni a szocialista városvezetés a csúfos Szeviép-ügyet, egyelőre nem sok sikerrel.

Botka László most kamerába bírta mondani azt, hogy Szeged nem adott megbízást a Szeviépnek. Nézze csak:

A Közbeszerzési Értesítő cáfolja a polgármester szavait.

Bár a szegedi polgármester folyamatosan cáfolni próbálja, hogy az önkormányzat szerződést kötött volna a Szeviéppel, a Közbeszerzési Értesítőből hamar kiderül, hogy

Botka László egyszerűen nem mond igazat, de legjobb esetben is csúsztat.

Az Értesítőből kiderül ugyanis, hogy 2005-ben “Szeged szennyvíztisztításának és szennyvízcsatornázásának fejlesztése és bővítése” projekt keretében több mint 4,5 milliárd forint értékben kapott megbízást a szegedi önkormányzattól a cég. A 2009-es megbízás pedig az 1-es villamosvonal felújításához kapcsolódott, ennek értéke több mint 4,6 milliárd forint volt.

16 milliárdos megbízás érkezett Szegedről. De hogy lehet ezt kimagyarázni?

Két kommunikációs trükkre épít Botka László, ezekre alapozva próbálja kihúzni magát a Szeviép mögül.

A polgármester jól tudja, hogy többnyire konzorciumban nyerték el cégcsoportok a nagy, milliárdos megbízásokat Szegeden (is). Vagyis több cég dolgozott össze például a fenti munkákban, köztük a Szeviép.

A szerződéseket pedig a konzorciummal kötötték meg.

(Ez a taktika azért sem jön be egyébként, mert voltak olyan projektek is, amikor épp a Szeviép volt a konzorcium vezetője, például a “csatorna projektben”, ahol a cég szegedi címét jelentették be értesítési címnek.)

Botka László másik trükkje az, hogy

az önkormányzat tulajdonában álló cégekről, tehát a városi cégekről nem vesz tudomást, és úgy csinál, mintha ahhoz semmi köze nem lenne.

Pedig a szegedi önkormányzat 100%-os tulajdonában álló önkormányzati cégek is dolgoztattak a Szeviéppel. Ilyen volt a botrányos Ligetfürdő projekt, amely során nem a szegedi önkormányzat, hanem annak 100 százalékos tulajdonában lévő cég, a Ligetfürdő Ingatlanfejlesztő és Fürdőüzemeltető kft. adta a megbízást a Szeviépnek, összesen 6,9 milliárd forint értékben, három különböző szerződés keretében.

A Botka érában tehát összesen 16 milliárd forint landolt ezeken a projekteken keresztül ott, ahol felbukkant a Szeviép is.

Ön szerint sikerül Botka Lászlónak kimagyarázni a 16 milliárdos megbízást?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Politika

Már nem Tóth Péter a Jobbik elnöke Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/h. kovacs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Komjáti Zoltán Gábor váltja Tóth Pétert a Jobbik városi szervezetének élén.

Tovább olvasom

Politika

Gulyás Gergely: Több milliárdos egészségügyi fejlesztés érkezhet Szegedre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/h. kovacs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Új egészségügyi fejlesztéssel bővül a Szegedi Tudományegyetem – jelentette be a miniszter.

Tovább olvasom

Politika

Nem mondott le a szegedi Fidesz a harmadik Tisza-hídról – de mit akar a városvezetés?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/h. kovacs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Arra voltunk kíváncsiak, mit terveznek a képviselőcsoportok a következő öt évre.

Tovább olvasom

Aktuál