Sport

Vereséggel mutatkozott be az OB II-ben a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű - FOTÓKKAL

Vereséggel mutatkozott be az OB II-ben a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű - FOTÓKKAL

2018. október 13., szombat
Vereséggel mutatkozott be az OB II-ben a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű - FOTÓKKAL

A MAC Budapest második csapata 12-0-ra legyőzte az OB II újoncát Szegeden.

Nagy érdeklődéssel fogadták a szegedi sportbarátok a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű első OB II-es meccsét, ezt mi sem igazolja jobban, hogy tíz perccel a kezdés után még bőven a villamos megállóig állt a sor a műjégpálya bejáratánál. A sorsolás szempontjából balszerencsésnek mondható a szegedi együttes, hiszen rögtön a nyitányon a bajnokság egyik legerősebb csapatával, a MAC Budapesttel kellett megmérkőzniük. Már a mérkőzés elején kirajzolódott a két csapat közti különbség, és alig több mint öt percnyi játék után két góllal vezettek a fővárosiak: előbb Nagy Attila, majd Nagy Csaba volt eredményes. A harmad végre megduplázta előnyét a MAC. A második harmad elején, kétszer egymás után emberhátrányba került a Goodwill Pharma, viszont ez idő alatt nem kaptak gólt a hazaiak. Az emberhátrányos védekezés viszont felőrölte a szegediek energiatartalékait, és a 30. és a 33. perc között, gyors egymásutánban öt gólt kaptak. A harmad végén 0-9 állt az eredményjelzőn. Három perc telt el az utolsó játékrészből, amikor Kordisz révén megszületett a tizedik MAC találat, így a szabályok értelmében a mérkőzés hátralevő részében nem állították már meg az órát a játékvezetők. A vendégek ezt követően még kétszer is betaláltak, így végül 12-0-s kiütéses győzelmet arattak a fehér mezes fővárosiak.

OB II Alapszakasz 1. forduló

Goodwill Pharma Szegedi Vízmű – MAC Budapest 0-12 (0-4, 0-5, 0-3)

Szeged, műjégpálya 500 néző. Vezette: Nedjelkovic Iván, Pallós Péter, Kis-Király Barna. Gól: Nagy Cs. (3), Nagy A. ( 2), Bíró (2), Kordisz (2) Lakatos, Olajos, Molnár. Kapura lövések: (12:21, 5:16, 11:12) 28:49. Védések: (17:12, 11:5, 9:11) 37:28 / 75.51%: 100.00%. Kiállítási percek: (4:2, 8:2, 4:4) 16:8. Emberelőny kihasználás: (3 / 0) 0.00% / (7 / 3) 42.86% Emberelőnyben töltött idő: 6:00 / 10:00 Emberhátrányos védekezés: (3 / 7) 57.14% / (0 / 3) 100.00%

Kovács Ferenc képgalériája a mérkőzésről:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.