Írjon nekünk

Közélet

A megyei közgyűlés elfogadta az új rendőrfőkapitány kinevezését

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Dakos József Baranya után Csongrád megyében is megfékezné az illegális bevándorlást.

A Csongrád megyei közgyűlés péntek délelőtti ülésén bemutatták Dakos Józsefet, az új Csongrád megyei rendőrfőkapitányt:

– Dakos átélte az illegális migráció legnehezebb napjait a déli határon. A horvát határszakaszon sem voltak addig bevett gyakorlatok ilyen esetekben, de a diplomáciai szabályokat betartva, hatékonyan és eredményesen tudta kezelni az akkori helyzetet. – mondta az új megyei főkapitányról Dr. Balogh János, az országos rendőrfőkapitány.

Dr. Balogh János, az országos rendőrfőkapitány szerint, Dakos József határőr tapasztalatai révén, képes lehet Csongrád megyében is hatékonyan kezelni az illegális bevándorlást. Fotó: Kovács Ferenc

– Baranya megyében nagyon jó eredményeket tudhat maga mögött. A baranyai állampolgárok szubjektív megítélése szerint magas volt a közbiztonság az ő regnálása idején. Bízom benne, hogy Dakos dandártábornok úr Csongrád megyében is képes lesz kezelni az illegális migráció helyzetét, és emellett a határátkelők gördülékeny működését is biztosítja majd. – fogalmazott.

– Megtiszteltetésnek, és egyben nagy kihívásnak tartom ezt a kinevezést – kezdte bemutatkozó beszédjét Dakos. – 1978 június 28-án, Szegeden, a Bajai úti szakgimnáziumban kezdtem a pályafutásomat. Úgy gondolom mivel anno itt kezdtem, sorsszerű, hogy itt fejezhetem be a karrieremet – folytatta.

Nemcsak Magyarország, hanem az Európai Unió biztonsága érdekében is kiemelten fontos, hogy jól kezeljük a migrációs helyzetet Csongrád megyében. Közel 11 évig regnáltam főkapitányként Baranya megyében, kijelenthetem, hogy az eddigi pályafutásom alatt megszereztem azokat a szükséges tapasztalatokat, amik ennek a posztnak a betöltéséhez szükségesek.

Dakos József, az új Csongrád megyei rendőrfőkapitány nem kíván nagy változtatásokat eszközölni. Fotó: Kovács Ferenc

Nagyon sok párhuzam van Baranya és Csongrád megye között, ebből kifolyólag vannak olyan dolgok, amelyek könnyen adaptálhatóak.  Azt szeretném, ha Csongrád megyének erős és jó rendőrsége lenne, amely együttműködést és támogatást sugároz az állampolgárok felé. Igyekszem az egyéni és a szervezeti érdekeket összeegyeztetni, nem akarok nagy újító szerepben tetszelegni. – summázta elvárásait az új kapitány.

A bemutatkozás után a közgyűlés elfogadta az új rendőrfőkapitány kinevezését.

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Már több mint egymillióan töltötték ki a nemzeti konzultációt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

A kérdőívet december 21-ig lehet kitölteni, akár az interneten is. 

Tovább olvasom

Hírzóna

Nyugdíjas zsaruk találkoztak egymással Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Dakos József főkapitány köszöntötte a több mint hetven egykori kollégát.

Tovább olvasom

Közélet

Tápéra költözik a Diófa vendéglő

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

December 24. után végleg bezárják a kaput a Csongrádi sugárúton.

Tovább olvasom

Aktuál