Kultúra

Sok érdekes film lesz Szemrevaló fesztiválon Szegeden

Sok érdekes film lesz Szemrevaló fesztiválon Szegeden

2018. szeptember 3., hétfő
Sok érdekes film lesz Szemrevaló fesztiválon Szegeden

A német nyelvű filmeké lesz a főszerep október elején a Belvárosi Moziban. Az országos Szemrevaló Filmfesztivált idén már hetedszer rendezik meg.

Az elsősorban társadalmi és lélektani kérdésekkel foglalkozó alkotásokat felvonultató filmfesztivál a Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci Nagykövetség közös rendezvénye. Az eseményen a német nyelvterület filmjeinek legjavát eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik le a közönségnek.A vetíteni kívánt filmek között több díjnyertes alkotás is található, és nem is egyet valós események ihlettek. A filmfesztivál országos, így az alkotások egy részét Szegeden, Pécsen és Debrecenben is vetítik majd.

„A szegedi műsor még egyelőre csak tervezet, azaz kis mértékben még változhat, de a nyitófilmről már biztosan lehet tudni, hogy melyik lesz”

– árulta el Szabó Éva, a Belvárosi Mozi igazgatónője. Szegeden a fesztivált október 4-én, csütörtökön este 6 óra után

A Néma forradalom

című történelmi drámával nyitják.

A filmben a keletnémet Sztálinvárosban 1956-ban néhány érettségiző diák a nyugati médiából értesül a magyar forradalom véres leveréséről. Szolidaritásból egy perces néma csenddel kezdik másnap az iskolát. Akciójukkal indulatokat szítanak a politikusokban és rendőrökben. A program többi része még bizonytalan, de a terv szerint sok filmet láthatunk majd. Október 5-én vetítik az 1940-es évek Dél-Franciaországában játszódó

Tranzit

című történelmi drámát. Október 6-án pedig a

Szimpli

című road movie-t adják majd, ami egy szellemi fogyatékos fiatalról szól.

Fotó: bluemymind.ch

Október 7-én egy fantasy-drámát láthat elvileg a közönség. A

Kékről álmodom

című filmben egy tinilány teste szokatlan átalakuláson megy keresztül. A fesztivál egyik legérdekesebb filmjének ígérkező alkotását október 8-án lehet megtekinteni.

A lehetséges világok legjobbika

történetének főszereplője a 7 éves Adrian, aki kábítószerfüggő anyja és a valóság elől menekül a fantázia birodalmába.

Október 9-én ismét egy road movie-t lehet megnézni. A 303 című alkotás egy stopposról és az emberi természetről szól. A fesztivál zárónapjának tervében két film is szerepel, de a második mellett még sok a kérdőjel. A Csak Isten ítélhet című dráma egy a börtönből frissen szabadult bűnöző életét követi nyomon, míg az A nőkért című svájci vígjátékban az borítja fel a családi idillt, hogy az anyuka újra munkába akar állni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.